Billabong MuMus - Snowboard csapatverseny
Hétvégén került megrendezésre a 3. MUMUS Snowboard csapatverseny Ausztriában. A muraui Volvo-K2 kupa keretében lebonyolított verseny a megszokott versenyformátumoktól mindenben eltér és jórészt az összetartásról, és a csapatszellemről szól.
A versenyen háromfős csapatok vettek részt, amelyek maguk választják ki, hogy ki hajtja végre a szerencsekerék segítségével, véletlenszerűen kisorsolt trükköket. Azért, hogy egy ember ne vihesse a vállán a csapatát, figyelemmel kell lenniük bizonyos ismétlődési szabályokra. Ennek köszönhetően a taktika és a csapatszellem is fontos része a versenynek. Ez egy újfajta kihívást jelent ebben az alapvetően egyéni sportban.
Az a csapat, mely nem tudja teljesíteni a trükköt, kap egy betűt a MUMUS szóból. Ha egy csapat neve alatt láthatóvá válik a MUMUS felirat, akkor kiesik. A végső végeredmény kialakulásáig sok változatos trükkön keresztül vezet az út. A szervezők arra törekszenek, hogy a technikai trükkök mellett a verseny meglepő és változatos is legyen. ![]() Koczka Gergő MuMus
A versenyzők körében a legjobban várt trükk a „vonat” volt, amelynél a többi trükktől eltérően, a csapat összes tagja egyszerre kap szerepet. A három csapattagnak egy egyenes ugrást, egy 180-at és egy 360-at kellett végrehajtania egymás után. Az összesen 16 körös versenyben elsőként a veterán snowboardosokból álló Éretlenek, és a fiatal generációt képviselő Plastic Nation búcsúzott. A „The Band” és a „Dachstein Express” csapata még jó pár körön keresztül próbálta hibára bírni a két betűvel vezető „Edelweiss”-t, azonban a frontside 540-en végül elvéreztek.
Billabong Mumus Snowboard 2010
További képek és videóbeszámoló hamarosan a www.billabong.hu-n!
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó videók:
|
h i r d e t é s ![]() h i r d e t é s ![]() h i r d e t é s
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Kreischberg - MurauSzállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |