Cikk dátuma: 2007. november | Szerző: Túrmezei Tamás

Síteszteredményekről már nyilván mindenki olvasott, talán éppen egy évvel ezelőtt ezeken az oldalakon, de jól tudom, hogy - velem együtt – sokakban felmerült a kérdés: egyáltalán kik és hogyan próbáltak ki ennyiféle sílécet, amikor már egy-egy stíluson belül is átláthatatlan választék van a piacon?

Nos, jómagam hosszú évek tanácstalansága után idén végre kielégítő választ kaphattam a nagy sítesztek technikai hátterével kapcsolatban, sőt a 2007-2008-as szezon modelljeinek teszteredményeit egy kicsit befolyásolhattam is, amikor a Símánia magazin újságírójaként meghívást kaptunk Ausztriába, a Worldskitestre.
Március végén járunk, a Grossglockner hófödte csúcsa valószínűtlenül káprázik a kora tavaszi napsütésben, a tizenvalahány fokos idő már nem a síelés utáni vágyat gerjeszti, legalábbis ami engem illet. Mégis örömmel állok egy, a hófalba szurkált „síléckerítés” előtt, érezve a nem mindennapi lehetőséget, hogy az Európa minden tájáról összeverbuvált kollégákkal és neves versenyzőkkel éppen a jövő szezon léceinek esztétikai osztályozását végezhetem itt, Heiliegenblutban, Ausztria legmagasabb csúcsa alatt. Mellettem pont Fritz Strobl osztrák síbajnok töpreng, kit is szeressen. Nem vagyunk könnyű helyzetben, mert a 2008-as év modelljeinek alkotói sem fukarkodtak a merész ötletekkel. Igen, valahogy így kezdődik a Worldskitest: először mindenki a később kipróbálásra kerülő darabokat minősíti, ha úgy tetszik „pofára”. Ennek ugyan szakmailag elsőre nincs jelentősége, de mint régi síkereskedő állíthatom: egy rosszul eltalált külső bizony beteheti az ajtót az adott léc sikere előtt, bármit is tudjon a szerkezet. Ezzel azonban véget is ér a munka laza része: indulás fel a pálya tetejére, hiszen mindössze két nap áll rendelkezésre, és Európa sítalptermelésének úgy száz gyártmánya, azaz összesen tíz különböző kategória legalább tíz modellje várja, hogy „bizonyítson” nekünk. Igaz, erősen álcázva, ugyanis minden síléc aprólékosan le van ragasztva fekete szigetelőszalaggal, nehogy valakit a márkák iránt érzett elfogultsága befolyásolhasson. S bár én előtte úgy gondoltam, ez hülyeség, hiszen én majd minden sít felismerek már a „járásáról”, bizony tévedtem: közel sem voltam mindig biztos a dolgomban, az álcázás jól sikerült.

Tíz-tizenkét azonos stílusú lécet egy-egy tíz fős csoport tesztel, ezzel el is telik a nap, mivel ez tíz-tizenkét csúszást jelent a kb. két kilométeres pályán úgy, hogy az ember minden lesiklás után még a síléccel a lábán odacsúszik a pályarendszer közepén található asztalokhoz, kitölti a kipróbált modellre vonatkozó kis tesztlapot, leadja, majd továbbcsúszik síléccserére.
Meglepően szigorú rendben zajlik mindez. Ezt megtapasztalhattam, amikor még csere előtt levettem a sítalpakat, hogy pár fotót csináljak. A szervezők kedvesen, de határozottan rám pirítottak, hogy uzsgyi vissza léccserére, mert így csúnyán megbontom a procedúra menetét. Más szóval, ha valaki tesztelni kezd, akkor addig senki sehová, amíg be nem fejezte mind a tíz-tizenkét léc kipróbálását. Hogy ezt a kérésüket nyomatékosítsák, a délutáni ebédjegyét minden tesztelő csak az utolsó tesztlap leadásakor kapja meg. Így aztán össze kellett szednünk magunkat, hiszen ha a Worldskitest felett bábáskodó, velünk együtt tesztelő Franz Klammer, minden idők leghíresebb osztrák síolimpikonja is komolyan vette a rendet, akkor a teszt-sorozat első magyar meghívottjainak sem illett volna kilógni a sorból. Néhány hónappal korábban, még valahol Hochgurglben, ifjú osztrák oktatókkal elmélkedtünk a különböző sítesztek értelmén. Ők akkor azon a véleményen voltak, hogy a néhány napos teszteknek semmi értelme, mert ők példának okáért hetekig nyúznak egy adott darabot, mindig a modell stílusának megfelelő havon. Ez ugyan klassz dolog lehet, de be kellett látnom, nem volt teljesen igazuk, még ha eleinte nekem is voltak kétségeim.

A Worldskitest szisztémájának lényege az azonnali összehasonlíthatóság, mégpedig garantáltan azonos körülmények között. Heiliegenblut kiválasztott pályája a tetején kemény, sőt jeges volt, a közepe megfelelő, az alja meg törthavas latyak, hiszen már majdnem április volt. Értelemszerűen a tetején a szlalom-, lejjebb az óriás-, még lejjebb a krosszlécek viselkedtek volna a legjobban. De mi is ezzel a baj? Az égvilágon semmi, sőt, inkább kiderülhet a sílécekről, hogyan viselkednek „testidegen” környezetben, ami jó támpont lehet kiválasztásuknál. Tegyük fel, két szlalomléc majdnem egyformán viselkedik a meredek, kemény szakaszon, viszont az egyik sokkal könnyebben elfúrja magát tört havon, mint a másik. Van némi jelentősége, azt hiszem, mint ahogy annak is, kik tesztelik ezeket, és pont ez a másik fontos és jól eltalált része a Worldskitestnek. Kezdőkkel teszteltetni nem lenne sok értelme, így a közel száz fős, tesztelést végző társaság a normál, alaptudású meghívottaknál kezdődött, és a jelen bajnokaival végződött: az exolimpikonok mellett például együtt teszteltünk Ausztria ifjú freeride-reménységeivel. De pont ez a lényeg, így lehet valóban mindenki számára mértékadó az eredmény, ha a bajnok Fritz Strobl ugyanolyan jónak találta az adott GS óriáslesikló-léc rövid fordulóban érzett viselkedését, mint például Ausztria egyik kortárs pop-ikonja, az osztrák és német slágerlistákat vezető Nik P. is.

A tesztlapon olyan kérdésekre kell tíz pontos skálán értékelést adni, mint az általános stabilitás, rövid, illetve hosszú kanyarban mutatott ívtartás és hasonló tulajdonságok. Így áll össze majd a teljes kép egy-egy sílécről, így tud majd felelősséggel nyilatkozni a teszt arról, hogy például egy adott márkájú versenyszlalomléc mennyire alkalmas általános célú használatra a többi versenyszlalomsíhez képest. Meglepően más benyomást tettek a papíron azonos kategóriájú sílécek, hiszen még mielőtt valaki félreértené, természetesen nem hablécek lettek összehasonlítva szendvicsszerkezetűekkel. Az már egy másik kérdés, hogy a tesztben szereplő sílécek sajnos zömében nem azok, amelyekből a magyar szakboltokban általában választanak a vevők, de ezzel már egy másik problémakört feszegetnénk.

A Worldskitest által kihozott eredmények abban mindenképp hitelesebbek sok más médiában publikált tesztnél, hogy mindig azonos kategórián belüli modelleket mér össze egymással, és mindig három győztest hoz ki, hogy ne egyből kelljen ez alapján választani a nagyérdeműnek. Bár minden jó síelő számára áldásos lenne két-háromféle, különböző terepre szánt lécet tartani, ezt a luxust máshol sem engedik meg sokan. Így a vásárlók legtöbbje mégis csak egy pár sít vesz egyszerre, ezért különösen jó támpontot nyújthatnak ezek a tesztek, ahol a sílécek viselkedése szinte minden terepen és hóviszony mellett nagyító alá került.

Oszd meg:

Kövess minket: