Cikk dátuma: 2005. december | Szerző: Túrmezei Tamás

Ausztriát újra és újra látogatva egyre morcosabb vagyok honfoglaló őseinkre, miért is nem voltak kicsit "agilisabbak" a nyugati hódítások terén. Igaz nem sejthették, hogy a fejedelmi hegy- és tóvidékek ezer esztendő elmúlásával nagyobb gazdasági potenciállal bírnak majd, mint a végtelen legelők és szántóföldek világa.

Szögezzük le: a sógorok átkozottul mázlisták! Némi túlzással mondhatnánk, semmi dolguk, csak kitenni a cégtáblát a fogadókra. Ezek és hasonló gondolatok fészkelődtek a fejemben a Millstatter See környezetét látva. Karintia eme újabb remekét nem véletlenül hívják maguk az Osztrákok is Juwelnek, azaz Karintia Ékszerének!

15 évvel ezelőtt még aligha szerepelt volna cikk egy símagazinban erről a vidékről, annyira domináns volt ugyanis a nyári turizmus ezen a vidéken, hogy a szállodák java egyszerűen bezárt télen. Ez ma - valljuk be - elég hihetetlen, amikor kilenc sípályarendszerbe juthat el rövid autózással vagy buszozással az, aki a tó partján szállásolja el magát, ráadásul egy közös síbérlet, a GoldPass segítségével. Igen, ezt hívják sí-szafarinak. Bár a sípályarendszerek zömmel 30-80 km összes pályahosszal rendelkeznek egyenként, merő nagyképűség lenne "leszólni" egy Mölltal gleccsert, vagy Goldeck, esetleg a magyar vendégek által favorizált Bad Kleinkirchheim jól ismert hegyoldalait

A Millstatter tavat övező városkák bármelyikétől átlagosan 35 km távolságra lévő pályákhoz eljutni összehasonlításképpen nem telik több időbe, mint mondjuk Miskolc belvárosából Bánkútra menni, pedig utóbbi szinte városi pályának számít.

A szomszédos Vörti-tó jóval ismerősebb a magyar fülnek, pedig ha szabad némi elfogultsággal élnem, a Millstatter See egy árnyalattal pazarabb fekvésű. Igaz, kevésbé esett útba a rendszerváltás után Tarvisio felé robogó számtalan, szárnyait próbálgató magyar turistának. Nem véletlenül célozták meg mostanában ebben a régióban is, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak az Ausztria téli idegenforgalmát meghatározó magyar utazók idecsábítására.

Így jutottunk el a "kilencek" egyik kiemelt tagjához, a Turracher Höhe-hez. Bár tényleg kitűnő pályái vannak, nem a 33 kilométernyi lejtő vagy a 11 sílift teszi exkluzívvá ezt a Bad Kleinkirchheimtől kissé északra eső 1700 méteren fekvő "települést". Miért illettem a cikk elején a VIP jelzővel? Értelemszerűen nem kell különleges belépőkártya a bájos fekvésű Turracher-tó és az azt körülvevő hozzávetőlegesen 50 szállóhely meglátogatásához. Az utazónak mégis az a folyamatos érzése, hogy szokatlanul különleges légkör uralkodik a hegytetőn. Persze a télen kristálytömbbé fagyott tavat körülvevő páratlan fekvésű négycsillagos hotelek képe is felelős ezért az érzésért, de ez talán még kevés lenne magyarázatnak. Kitekintve a sípályákra olyan jelenségek fokozzák az "érzést" mint például a sípálya-komornyikok, akik a szállodákban megszokott kollégáikhoz hasonló egyenruhában osztogatják a pezsgőt a pálya közepén az arra csúszkálóknak, nehogy véletlenül is kimenjen a síelő vendégek fejéből, kiknek a vendégszeretetét élvezik.

És igen, a legkisebb vendégeknek járó figyelem és kiszolgálás, valamint síoktatásuk is látványos ellentétben van azzal, mikor itthon úgy 25 éve hatodszor vágott fejen a drótos felvonóból visszapattanó kampó, majd a kínkeserves feljutás után boldogan nekieresztve magam a "felnőtt" pályán, közepén törtem ketté Centrumos fröccsöntött sílécemet egy óvatlan bácsinak repülve.

Csoda, hogy mégis megszerettem ezt a sízést, de ma már aligha lehetnének ilyen népszerűek a téli sportok, ha nem vetnének be olyan kis apró trükköket a gyermekeknek, mint itt Turracher Höhén a körbekerített miniatűr tanpálya mozgó járdával, cseles akadályokkal és persze a kicsiket patronáló Elefánt figurával. Itt nekik minden a játékról szól, nekünk pedig a végtelen wellness luxusról.

Ez utóbbi gondolatot a tópart vezéregyénisége, a Hotel Hochschober szülte bennem, mert amit ez a szálló nyújt az éppen nem síelőknek, az már egyszerűen durva. A szokásos dolgokra nem fecsérelném a szót, bár négy különböző jellegű szaunája van, meg ki tudja hány medencéje, de a minden részletében eredeti és lenyűgöző hamam, azaz a törökfürdő maga a kuriózum és persze gyönyör.

Ha ez még mindig kommersz, tegye fel a kezét az, aki úszott már a szabadban, hóesésben, egy fűtött vizű tóban! Kevesen vagyunk. És ha valaki a kínálat ellenére nem hajlandó a "wellness diktatúra" áldozata lenni, elég ha papucsban átsétál a frissen épült kínai meditációs pagodába, és egy tea mellett mélázhat a végtelen csendben és látványban.

Oszd meg:

Kövess minket: