Snowboard trend
Még kényelmesebb, könnyebben használható cuccok, még ügyesebb megoldásokkal. Röviden így jellemezhetők az idén a boltokba kerülő snowboardújdonságok.
SnowboardokA lapok építésénél az egyre kisebb súlyú anyagok hódítanak. Az Elan Inverse deszkája például pihekönnyű, mindössze 2, 3 kg tömegű, természetesen a felhasznált karbonnak köszönhetően. Szintén a legmodernebb anyagok kiválasztásáról szól a Fischbachau Abusetech Base nevű lapja, mely hatásosan áll ellen a korlátcsúszáskor fellépő extrém hőhatásoknak.Idén több nagy márka felnőttkorba lép. 20 éves születésnapját ünnepli a K2, de az F2 is már 15 éve piacon van. A K2 az évfordulót Gyrator lapjával ünnepli, mely a 80-as évek neonszíneit hozza vissza. Az idei tél divatjának nagy újdonsága a halszálka, mely a deszkákon is feltűnik. A Burton prémium kategóriás női sorozatának Duchess névre hallgató tagját például extra vékony, speciálisan kezelt, halszálkás szövetanyaggal vonták be. A nagy felületű nyomatok mellett a látvány meghatározó elemei közé sorolhatók a különleges felületek és az álcaszínek. A Völkl Squad fényes lakkfelülete alatt például mintha kvarchomok szemek csillognának. Az F2 két irányzatot követ. A terepre szánt darabjai elegánsak, visszafogottak, a snowparkokban és a félcsövön feltűnő lapok pedig éppen ellenkezőleg: harsányak. KötésekMegmarad a két irányzat, a kényelmes, jól tartó, belépős (step-in) kötéseké és a hagyományos háttámlás kötéseké. Előbbi a downhill boarderek kedvence, míg utóbbit a freeriderek és a freestylerek választják. Ami közös mindkettőben, hogy komfortosabbak, mint voltak. A K2 Auto kötései esetében az első és hátsó pántok együtt rögzítik a lábat, így elég csak a hátsó racsnis pántot meghúzni. A Burton jópofa újdonsága az átlátszó kötésalap, a Rome SDS pedig egyénileg állítható női kötést készített az új szezonra.CipőkMár jó ideje a puha snowboardcipők uralják a terepet, azok között is a könnyű és komfortos darabok. A kényelem és az egyszerű kezelhetőség a kulcsszó az idén, hiszen ha a cipőnkben jól érezzük magunkat, az már nagyban hozzájárul a snowboardélményhez – vallják a cipők gyártói. Ennek megfelelően a könnyen, lehetőleg egy kézzel befűzhető cipők a nyerők, így például a Burton Speed Zone modelljei. A Boa technológiával egy tárcsa szorítja meg a cipőfűzőket, hasonlóan a Head SpeedWinch megoldásához. És egy másik vevőcsalogató, elsősorban lányoknak: lítiumion-elemekkel fűthető, Supreme Heat cipők a Burtontől.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
|
h i r d e t é s ![]() h i r d e t é s
Krippenstein - DachsteinJúniusban hétköznaponként a Hallstatti-tó partján 4 éjszaka félpanzióval: 280 € /2 fő /4 éj!
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |