Cikk dátuma: 2008. november | Szerző: Batus

Tegye a kezét mindenki a szívére! Ki hallott már Serfaus-Fiss-Ladisról? Leszámítva azt a néhány fanatikust, akik még azt is megmondják, hogy melyik kabinosba milyen színű ülést szereltek, valószínűleg nem sokan. Pedig a Tiroli Sídimenzió, ahogyan hivatalosan is hívják a síterepet, lassan tényleg külön kategória lesz, még az osztrák síterepek között is.

A tavalyi szezonig összesen 185 kilométernyi pályán lehetett itt síelni, az idén azonban újakat is építettek. Képzeljük el, ez akkora terület, mint mondjuk Hochkar tízszer, vagy Semmering-Stuhleck nyolcszor, Murau hatszor, Gerlitzen négyszer, Katschberg háromszor, Obertauern majdnem kétszer, és még lehetne egyéb, magyarok által is egyre inkább ismert terepekhez hasonlítgatni a méreteit. Természetesen a kisebb terepeket sem szabad lebecsülni, de egy ilyen méretű, és liftekkel teljesen összekötött pályarendszerre nem gyakran tévedünk el Ausztriában.

Kell is, hogy legyen ennyi pálya, hiszen nem a szomszédban van. Ezért nem a néhány napos síterepek kategóriájába tartozik: ennyi pályával ki lehet bírni egy egész héten át. Tankoljuk tele az autót, tegyük be a kedvenc zenénket a lejátszóba, és Budapesttől legalább nyolcszáz kilométeres útra számítsunk, igaz majdnem végig autópályákon. Valószínűleg itt (még) nem botlunk túl sok honfitársunkba, de ez is csak idő kérdése, hiszen már a lengyelek és csehek is kezdik felfedezni ezt a síterepet.

Tirolban, a "síelés Mekkájaként" emlegetett tartományban, St. Anton, Ischgl, és a hasonló legendás terepek szomszédságában teljesen elképzelhetetlen, hogy valami bóvli helyen kössünk ki. A síterep három egymáshoz közeli falu egyesüléséből jött létre, és nehéz választani, hogy melyikben érdemes megszállni. Serfaus autók nélküli település, a tökéletes nyugalom megtestesítője. 1985-ben adták át itt Ausztria második földalatti vasútját, azóta ezzel a légpárnás vonattal indulnak a lifthez reggelente a síelők. Csökkent a környezetszennyezés, harapni lehet a hegyi levegőt, és az utcán legfeljebb egy szánkó üthet el bennünket. Vagy válasszuk inkább Fisst? A település úgy el volt rejtve a külvilág elől, hogy 1928-ig út sem vezetett ide! Egy kicsit hagyományosabb jellegű település, mint Serfaus. Közelében található a síterep híres snowboardparkja, valamint az egyik gyerekparadicsom is. Fiss mellett továbbá minden kedden látványos éjszakai showműsort rendeznek, tűzijátékkal és fáklyás síeléssel.

A térképre tekintve úgy tűnhet, hogy Ladis kissé távolabbra esik, de egy menettel a kabinos liften már rögtön a központban vagyunk, hazafelé pedig egy nagyon kellemes kék pályán csúszhatunk, amely estefelé már szánkópályaként is üzemel. Ladis centrumában régi, freskókkal díszített, hangulatos házikók állnak, a falu fölé pedig a műemlék vár tornyosul. Bármelyik faluban is szállnánk meg, nyugodtak lehetünk, hogy jól választottunk: a minőségi liftrendszer segítségével bárhonnan gyorsan el tudunk jutni a kiválasztott célunkhoz.

Induljunk el a Ladist Fiss-szel összekötő, előbb említett, sárga kabinossal, a Sonnen lifttel. A lift középső állomásának a „Gyermekparadicsom” nevet is adhatnánk, ugyanis itt található Berta tehén birodalma és nem messze az Indiánfalu. Lehetetlen leírni, hogy mennyi minden várja itt az apróságokat: síóvoda, síiskola, élménypark, számos játék és egy gyermekétterem. A szomszédos étterem a szülőké, akik a „Berta tévén” élőben nézhetik a közvetítést gyermekeik havas kalandjairól. Hasonló gyermekbirodalom Serfaus felett is található, ott Murmli, a másik kabalafigura gondoskodik az apróságokról, tízezer négyzetméteres területen, rengeteg játék között. A középállomás után hamarosan megérkezünk a szomszédos falu szélére. Fiss úgy fest, mint egy zsúfolt pályaudvar, három ultramodern kabinos találkozik itt egy helyen egymással, és ezek hozzák, de jobbára viszik a síelőket innen a magasabb részekre. Az 1476 méterről induló Schönjoch kabinos visz fel az azonos nevű hegyre, ahol 2439 méteren szállunk ki. A hegy másik oldalán találhatóak a pályarendszer legkeletibb pályái.

Akár egy egész délelőttöt is el lehetne itt tölteni, ha az összes pályán becsületesen végig akarunk menni, vagy ha valamelyik helyi sípalántát legalább megközelíteni szeretnénk a Funpark melletti időmérős szlalompályán folytatott komoly küzdelemben. Kísérőm szerint ezen a részen a legkiszámíthatatlanabb az időjárás. Ha szép az idő, feltétlenül ezen az oldalon kezdjünk. A pályák kellemes lejtésűek, bemelegítésre ideálisak. A két modern lift mellett meghagytak néhány húzóliftet is, de csak azért, hogy rossz idő esetén is vissza lehessen jutni a síterep központja felé.

Mivel a fejlesztések az idén is folytatódnak, egy nyolcszemélyes kabinos váltja majd az itteni Alm húzóliftet, és mellette egy hóágyúzott, teljesen új pályát (Adler) is építenek. A lift felsőállomásától pedig két új fekete pályán lehet majd visszatérni a központ felé. Az új Direttissima pálya is elég feketének tűnik a térképre tekintve, de a szomszédságában található, és meredekebb letöréseket követő Kamikaze pálya sem véletlenül kaphatta a nevét.

A fűtött ülésű Schöngamp felvonó tetejéről lehet visszatérni a központba, ha a síterep leghosszabb pályáját, a tíz kilométer hosszú és 1200 méter szintkülönbségű Frommes vonalát követjük. A piros jelzésű Frommes felső harmadában található egy meredek szakasz, amelyet a térkép Extremnek nevez és feketével jelöl. Ezt a meredek, de rövid letörést csak biztos sítudással próbáljuk meg leküzdeni. Lehet ugyan anélkül is – ahogy láttam – , időben körülbelül ugyanaddig tart, csak kicsit fájdalmasabb. Az Extrem szakasza természetesen kikerülhető, és utána már a pályából inkább lankás síút lesz. Közben egy kis botozással ismét a három lift találkozásához jutunk. Innen a harmadik, az eddig nem használt lifttel, a Möseralm kabinossal indulunk az 1820 méteren található hasonló nevű, hatalmas önkiszolgáló vendéglőhöz. Ez nem egy hagyományos, meghitt, apró Hütte, hanem egy óriási önkiszolgáló étterem. Kellenek is a szokatlan méretek, hiszen rengeteg ember fordul meg itt.

A vendéglő mellett két olyan dolog található, amelyeket feltétlenül érdemes kipróbálni, és mindenképpen az étkezés előtt. Kezdjük a Fisser Flieger nevű csodával, amely nevéhez hűen tényleg repíteni fog minket. Alapos beöltözés után egy fémvázhoz rögzítenek bennünket, majd légvonalban 150-200 métert húznak háttal a menetiránynak egy dróton, néhol majdnem ötven méter magasan, a levegőben. Egyszer csak vége a hátramenetnek, és indul a repülés előre. Mint a vidámparkban, kapaszkodni nem szükséges, engedjük el a kezünket, sikítsunk, ahogy tudunk, és élvezzük a 80 km/órás sebességet, más egyebet úgysem tehetünk!

Közvetlenül mellette található a Skyswing. Az előző repüléshez képest nem tűnik nagy kihívásnak, de a látszat erősen csal. Itt is speciális felszereléssel rögzítenek bennünket egy fémvázra, majd lassan felemelnek 22 méter magasba. Aztán hirtelen mintha kihúzták volna a talajt a lábunk alól, szabadesésben zuhanunk 12 métert, maximum 65 km/órás sebességgel, a normális gravitáció négyszeresével. Kegyetlen érzés! Nem erősködöm, hogy itt is sikítsunk, felesleges. Ugyanis senkit sem láttam, akiből ne szakadt volna ki valamilyen azonosíthatatlan hangfoszlány. Ja igen, az sem sokkal jobb a gyomornak, amikor a végén már csak hintázunk a föld felett, és várjuk, hogy leálljon a gépezet. Ha sikerült remegő lábakkal kiszállni belőle, akkor irány a vendéglő, vagy tovább Serfaus felé!

A Sattelbahn ülőszékes visz fel a Középső Sattel-csúcsra, és innen csak azt kell eldönteni, hogy melyik piros pályán ereszkedünk le a harmadik falu irányába. Képesség és kalandvágy szerint szóba jöhet a széles vagy a szűk pálya, illetve az alig ratrakolt síút, ha nem lett volna elég eddig az adrenalinból. Itt jegyezzük meg, hogy a pályaválasztás nem csak az életben, de az itteni pályákon sem egyszerű dolog. Ausztria legtöbb részén számokkal jelölik a pályákat, Serfausban pedig neveket adnak nekik. Mivel a rendszer már évek óta jól működik, vélhetően a kisebbséghez tartozom, akik nehezen barátkoztak meg ezzel. A kereszteződéseket nemcsak azért kell lassabban megközelíteni, hogy esélyünk legyen a kamikáze síelők ellen védekezni, hanem a jelzőtáblák leolvasása és a tájékozódás is könnyebb így. Ismeretlen szakaszokon a messziről leolvasható számok helyett az apró betűs pályanevek beazonosítása kissé nehezebb. Persze jól esik megállni és bevárni a többieket...

Fissben egy helyen három kabinos szállította az embereket kora reggel, Serfausban pedig négy. Hihetetlen, hogy mennyit fejlődött a síterep infrastruktúrája az előző években. Egymás után utazunk a modernebbnél modernebb lifteken, és csak azt hallom a helyi kísérőmtől, hogy tavaly itt még csákányos volt, tavalyelőtt itt még korongossal kellett feljönni. Kevés olyan terep van az Alpokban, amely ilyen rohamléptekkel fejlesztené a műszaki berendezéseit.

A három faluhoz tartozó különálló síterepek 1999-ben egyesültek, és létrejött a Tiroli Sídimenzió. Az egykori apró terepekből kilenc év alatt egy modern, óriási síközpont fejlődött ki. A liftek száma természetesen nem nőtt látványosan, de a minőségi változás hatalmas. Először a fapados ülőszékeseknek mondtak búcsút. Kezdetben szinte mindent kabinosokra cseréltek, de az utóbbi időben a modern többszemélyes ülőszékesekből rendeltek többet. Csákányosok helyett hatszemélyeseket építettek. Ma már napi hetvenezer főt képesek szállítani a terep liftjei, ennek következtében gyorsan fogynak a sorok a liftek előtt.

A rövid múlt megismerése után csöppenjünk vissza a jelenbe, és induljunk tovább Serfausból a Komperdell felvonóval. Jobbra, a hatalmas hegyoldalban szinte csak piros pályákat látunk. Annak ellenére, hogy elsősorban családi síterepként szerepel a helyi prospektusokban, a közepes és haladó sítudással rendelkezők sem kívánhatnának jobb körülményeket. A tavaly nyilvántartott 185 kilométer pályából 117 kilométert jelölnek pirossal, amely az egész pályarendszer 63 százaléka. A többi pálya nagyjából egyforma arányban kék és fekete jelzésű.

Ha kellően vastag a pénztárcánk, akkor a felvonóból kilépve látogassuk meg a síterep, de talán az egész tiroli régió legelőkelőbb hegyi vendéglőjét, a Ski Lounge nevűt. Vastag szőnyegen szabadulhatunk meg a síbakancsunktól és bújhatunk bele a kristályokkal díszített puha papucsunkba. Modern és elegáns stílusú belső részben, diszkrét kiszolgálás mellett élvezhetjük valamelyik kulináris csodát, vagy kicsoszoghatunk az erkélyre és onnan gyönyörködhetünk a Lazid-hegy oldalának panorámájában.

A meredek hegyre a hasonló nevű kabinos visz fel, alattunk három fekete pálya is jelzi, hogy itt már a haladók is találnak maguknak kihívást. Jobbra tőlünk még két másik kabinos szolgálja ki a teljes hegyoldalt. Fentről már látni a szemben lévő 2770 méter magas Penzid csúcsot, amely a síterep végét is jelenti. Ide is egy meredeken emelkedő kabinos visz fel, jobbra található kellemes pályáival az Arrezjoch terület, ahol tavaly adtak át egy modern ülőliftet.

Páratlan a kilátás a Penzid tetejéről, mögöttünk a visszavezető meredek fekete pálya, amelynek a tetejéről már csak lenézni is bátor cselekedet, előttünk pedig szépen egymás mellett sorakoznak a háromezres hegyek. Látni a közeli Ischgl csúcsait, valamint átlátni a szomszédos Svájcba is. Ne felejtsük el, hogy magasan fekvő és hóbiztos síterepen járunk! Enyhébb teleken különösen fontos lehet, hogy a pályák és a liftek nagy része 2000 méteres szintmagasság felett helyezkedik el.

Röviden átvágtunk a síterepen keletről nyugatnak, a főcsapás irányát követve jó néhány leágazó pályát kihagytunk. Impozáns síterep, nagyszerű körülményekkel. Elsősorban a családbarát képet sugallják a terep reklámjai, de a rengeteg piros pálya, funparkok, off-piste lehetőségek miatt a sportosabb síelést keresők sem fognak csalódni. Ritka kivétel, hogy egy tiroli nagy síterep magyar nyelvű weboldallal kedveskedjen nekünk, bátran keressünk rajta információkat! Ha gyermekünk vagy magunk részére oktatót szeretnénk, kérdezzük a helyi síiskolákat, még az sincs kizárva, hogy magyar nyelvű segítségünk is lehet.

Oszd meg:

Kövess minket: