Santo di Lussari: Síparadicsom, de csak koktél...

Ez most gyaníthatóan rekord lesz a Símánia magazin valaha megjelent összes külföldi terepszemléje között, mert ilyen kis pályarendszert még sosem mutattunk be. Még a pályarendszer szó is túlzás rá, bár éppenséggel van benne rendszer. Viszont ez a bizonyos hely technikailag és szépségét tekintve is odaverhetne egynéhány ötször ekkora területnek. Számtalan honfitársunk dilemmázik időnként, hogy hol csússzon egy kimerítően jót, amikor csak legfeljebb egy hosszú hétvége áll rendelkezésre. Nos, érdemes lesz ezt is felvenni a lehetséges célpontok közé.

A neve feltehetően már elárulta, Olaszországban vagyunk, de elég közel, konkrétan Tarvisio mellett, mindössze 3 kilométerre a magyarok körében jól ismert határvárostól. Itt is van egy kisváros, Camporosso névre hallgat, ennél már csak a fölé tornyosuló hegy neve hangzatosabb: Monte Santo di Lussari, olyan kedvesen arisztokratikus, nemde?

A hely felfedezése részemről annak volt köszönhető, hogy miután kisíeltük magunkat a szilveszter hetében talán egy kicsit túlságosan is népszerű Nassfelden, felmerült az igény, hogy zárásként keressünk valami kis helyes, "lightos" dűlőt, hogy meg ne erőltessük magunkat a végére. Az osztrák szállásadóink készségesen magyarázták, hogy valami Lussari nevű hely pont nekünk van kitalálva, és még közelebb is van, higgyünk nekik! Megérkeztünk, ahogy kellett, a parkolóban mindössze vagy 50 kocsi, hmm… Szóval ez egy nem túl nagy pálya. Akkor miért vár minket lent egy 8 személyes kabinos? Mit tudhat a hegy, hogy nem sajnáltak ilyen drága liftet építeni hozzá? Útban felfelé kezdjük sejteni. Már hosszú percek óta élvezzük az egyre táguló lenti panorámát, amikor nyílnak az ajtók − ez még csak a középállomás. Hoppá. Megyünk szépen tovább, majdnem 1800-on szállunk ki a kabinból, és eltátjuk a szánkat, de jó nagyra. A hegy tetején, tenyérnyi helyen egy tüneményes mini falucska és egy régi templom képe káprázik előttünk az év utolsó déli napfényében!

Már önmagában megnyugtatónak tűnt, hogy ha a pálya nem jönne be, milyen klasszul elhéderezünk majd ezen a váratlan élményt nyújtó kis helyen, két cappuccino, meg némi pasta mellett. De a pálya bizony bejött! Lehet vagy 5-6 km hosszú, de itt úgynevezett utazó szakaszokra ne számítsunk, végig ütős a lejtő, időnként kicsit ellaposodik, hogy kiélvezhessünk néhány igazán széles carvingívet, aztán jöhet a szlalom megint. Abszolút kezdőknek semmilyen körülmények között nem ajánlom, kategóriáját tekintve a vérvörösbe sorolnám, viszont haladóknak, középhaladóknak meghatározó élmény lehet néhány napra, főleg, ha az időjárás olyan szikrázóan tiszta, mint 2008 utolsó napján volt.

Tekintve az átlag síelők jóindulattal is csak napi maximum nettó 3-4 órás aktív csúszási átlagát, Lussariban egy nap 6-7 kör is bőven elég lesz, ha pedig ezt valaki "bolondítja" néhány csúszással a kb. feleekkora kisebbik pályán is, akkor egész változatos síelést össze lehet hozni egy pár napra.

Tény, hogy ezt a helyet igen karakterisztikus jellemvonásai ellenére azért nem egy hétre találták ki, de arról se feledkezzünk meg, hogy csupán 5 percre vannak Tarvisio pályái, Villach sincs túl messze, szóval el lehet itt csillagtúrázgatni kedvünkre. A heti síbérlettel már úgyis csak akkor spórolunk egy kicsikét, ha ugyanazon a helyen minden reggel 9-től 4-ig a pályán vagyunk, ez meg ízlés dolga. Ha már itt tartunk, Monte Lussari példaértékű kínálatot nyújt a síbérlet terén, nemcsak napi, de 1, 2, 3, 4, sőt 5 órás jegy is van. Végre egy hely, amely a sízők úri kedvéhez igazítja konstrukcióit.

Szóval, aki hisz benne, hogy a kevesebb néha tényleg több, az tegyen egy kirándulást itt, három ország határán, és a Lussari-hegy nyújtotta örömök mellett élvezze a környék természetes sokszínűségét.