Szezonnyitó Rózsahegyen - skipark Ruzomberok
Ruzomberok, Rózsahegy, sőt: Rosenberg. Már a város neve is a többnyelvű
múltról beszél, ahogyan a szlovák mellett ma is hallhatunk lengyel és magyar
szavakat is a sípályán. Osztrák rendszámú autókkal ugyan nem találkozunk,
de a síközpont új tulajdonosai a szomszédból érkeztek.
A bő egy évszázada íródott Pallas Nagy Lexikona szerint Liptó vármegyében a tél olyan hosszú, hogy még közmondás is született róla. E szerint itt 8 hónapig tél, 4 hónapig pedig hideg van. Azóta persze sok víz lefolyt Ruzomberok folyóján, a Vágon. A telek sem olyan kemények már, az osztrák befektetők mégis láttak fantáziát a Nagy-Fátra és az Alacsony-Tátra hegyvonulatainak találkozásánál fekvő síközpont modernizálásában. Skipark Ruzomberok - ahogyan a megújult központot nevezik - 545 és 1209 méteres magasság között helyezkedik el. Előbbi Hrabovo, utóbbi pedig a hegycsúcs, Malinó Brdo magasságát jelöli. A hegyoldalakban kiépített egy kék és nyolc piros pálya teljes hossza 12 kilométer. Az osztrákok 2001 elején láttak neki a munkának. Céljuk egy igazi síparadicsom kiépítése és a környék turisztikai létesítményeinek fejlesztése. Több millió dolláros költségvetéssel új, elődjénél gyorsabb és kényelmesebb kabinos felvonót építettek. A nyolcszemélyes kabinokon elhelyezett tartókban carvingléceket és snowboardokat is szállíthatunk, miközben a Liptó-medencét körbe vevő hegyeket csodálhatjuk. A modern felvonó óránként 1500 sízőt juttathat fel a pályákhoz, jóval többet, mint korábban, és annál is többet, mint ahányan a december 14-i szezonnyitó alkalmából igénybe vették. December második szombatján ugyanis még nem volt hó a hegyekben, a hóágyúk viszont működtek. A hóágyúkat szintén az ausztriai cég segítségével szerezték be, hogy a hivatalos adatok szerint a pályák 60 százalékát síelhetővé tegyék. A szezon első napján a felvonók egy része még csak próbaüzemben működött, kisebb zsúfoltságot előidézve a Málino Brdo csúcsról levezető pályánál. Az összes felvonót számba véve viszont megállapíthatjuk, hogy az osztrákok és a város sokat tettek együtt a síközpont modernizálására. Ha a négy gyermeklifttel együtt mind a kilenc felvonó működik, óránként 8460-an juthatnak fel a pályák tetejére.
Még szintén vadonatúj a lejtők aljában épült szép faház és a benne megnyitott önkiszolgáló étterem. A kulturált étkező teraszán pihenhetünk is, miközben a síelőket figyeljük. A síközpont a fejlesztések után megszerezte az FIS minősítését, így nemzetközi síversenyeket is rendezhetnek Rózsahegyen. Skipark Ruzomberok környékén több szállodát, panziót és magánszállást is találunk, összesen 1500 férőhellyel. Ezek között akad a 60-as, 70-es években épült hotel is, amelyet eddig elkerült a modernizáció, ezért inkább a felújított helyeket ajánljuk. Hogy Ruzomberokba érjünk, Budapesttől 210 kilométert kell vezetnünk, részben autópályán, de mindig jó utakon. A határt Parassapusztánál érdemes átlépnünk, innen Zólyom (Zvolen), majd Besztercebánya (Banská Bystrica) érintésével jutunk el Rózsahegyre, amely Donovalytól mindössze 27 kilométerre fekszik, így ha utóbbiban túl nagy lenne a zsúfoltság, akkor is érdemes átnéznünk a Vág partjára. Hrabovónál, a kabinos felvonó aljában ipari célokra létesített víztározó jegén korcsolyázhatunk is, ha a síelés vagy snowboardozás után más téli sporttal szeretnénk időnket tölteni. Akik pedig melegre vágynak, azoknak a környék termálfürdőit ajánljuk. Rózsahegytől 12 kilométerre Besenova településen és 14 km-re Lúckyban termálfürdő üzemel. A fürdőkben lazíthatunk, de gyógyulhatunk is. Lúckyban például nőgyógyászati panaszokat kezelnek eredményesen, de a fájós hátnak is jót tesz itt egy kis mozgás. A történelmi emlékek közül Likava várának romjait és az UNESCO világörökség részének nyilvánított Vkolinec falut érdemes még meglátogatni, de ha időnk engedi, iktassuk programunkba a demenovai (déményfalvai) barlangokat és a Havránok skanzent is. A síközpontnak saját honlapja van, amely a www.skipark.sk címen - ha nyelvileg nem is tökéletes módon, de részletesen - magyarul is tájékoztat. Az internetes oldalakon a Skipark Ruzomberokhoz vezető út leírásánál fel kell hívnunk olvasóink figyelmét egy hibára: a városba érve a Benzinol kútnál nem jobbra, hanem balra kell a megújult és további fejlesztések előtt álló síközpont felé kanyarodni.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
|
h i r d e t é s ![]() h i r d e t é s
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Kreischberg - MurauSzállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
További szállásakciók »
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő! Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |