Cikk dátuma: 2009. december | Szerző: Patrick Thorne

Jégszálloda? Ja, persze, hideg! Mielőtt belekezdenénk, megválaszolnám a kérdést, amit mindenki feltesz, ha szóba kerül, hogy megszálltam a Jégszállóban. Úgy tűnik, hogy mindenki szeretné egyszer kipróbálni, és mindenki csak arra kíváncsi, hogy mennyire van hideg benne. Pedig az egész nem erről szól.

Egyszerűen felejtsük el azt, hogy hideg van-e vagy sem, inkább koncentráljunk a hely látványos szépségére. Hiszen vakációnkat a kényelmes városoktól távol, vad vidéken tölthetjük, ahol az északi fénytől csak a fagyott vízből készült tető választ el bennünket, hasonlóan ahhoz, ahogyan évszázadokon keresztül a helybeliek is éltek. Gondoljanak arra, hogy egy különleges műremek belsejében tölthetik az éjszakát, arról nem is beszélve, hogy ezek a világ legkörnyezetbarátabb hoteljei, hiszen minden tavasszal egyszerűen elolvadnak.

Az út a hotelbe jól kezdődött. A gép a sarkkörtől 200 kilométerre északra, a svédországi Kiruna repülőterén szállt le, ahol már várt rám a taxi, hogy egyenesen a szállodába vigyen. Én azonban a másik opciót választottam, és a szálloda képviselőjével együtt motoros szánra pattantunk, a csomagjaimat pedig a taxisofőrre bíztam.

A széles Torne-folyó, melynek partján a Jégszállót minden ősszel felépítik, forgalmas útvonallá változik telente, ahol nagyobb a forgalom, mint a szállóhoz vezető szilárd úton. A szállodához közelítve egyre jobban kivehető a folyó központi részén egy elkerített, 400 méter szélességű terület, ahonnan a szálloda egyre jobban pezsgő jégexportját bonyolítják.

Megérkezéskor a béke és a csend, illetve a természet hófedte üressége uralják a képet, melyet az északi "kék fény" látványa tesz még különlegesebbé. A levegő effajta tisztasága más, mint a hegyekben: ez csak itt, a sarkvidéken érezhető, ahol a sarkkörtől csak egyvalami választja el az embert: tömérdek jég. Egy rövid pillanatra kísértésbe esem, hogy eltérítsek egy kutyaszánt – amivel a szállóvendégeket viszik körbe a vidéken –, és az ismeretlen északnak vegyem az irányt. De egy belső hang hatására mégsem vágtam bele a kalandba, így már sohasem tudom meg, hogy ha mégis leléptem volna a szánnal, vajon halálra fagytam volna, vagy egy James Bond-féle izgalmas üldözéses jelenetben találtam volna magam, a svéd rendőrség motoros szánjai elől menekülve. Talán bekerülhettem volna a tévében látható rendőrségi videók közé is.

Tudom, hogy kissé elkalandoztam, de a Jégszálló ilyen hatással van az emberre. A gyerekkorban elfeledett kalandvágyat ébreszti fel újra. Más ez az érzés, mint lesiklani a lejtőkön. Jóval több. Az ide utazókat elvarázsolja a vidék, olyannyira, hogy könnyen sarkkutatóknak képzelik magukat, és meggyőződéssel állítják, hogy a Mikulás tényleg itt él valahol!

És akkor a hotelről még nem is beszéltünk, amely bizonyos szögekből csupán egy nagy halom hónak tűnhet, a kapun belül azonban – miután áttetsző jégtömbök között belépünk egy terembe – jégbútorokat és jégszobrokat találunk. Utóbbiakon egy hűtőházban dolgoztak a szobrászok már hosszú hónapok óta, hogy a szálloda nyitására elkészüljenek és ideszállíthassák őket.

Valójában olyan a hely, mintha a jégkirálynő palotájában járnánk. A hőmérséklet belül -6 fok, mintegy 5 fokkal melegebb, mint odakint egy hideg napon. A folyosók a hálószobákba vezetnek, köztük az „Art” lakosztályokba, melyek persze a legjobbak, egyszer érdemes kipróbálni! Mindegyiket egy-egy téma köré tervezték a jégművészek, hogy páratlan belső hangulatot teremtsenek az ott éjszakázók számára. Az ágyakat természetesen jégből faragták, rajtuk rénszarvasbőrrel, amibe szívesen bújik a vendég.

Az esti program fő helyszíne azonban a jégbár, mely már magában nagy látványosságot jelent, sokszor szerepelt már TV-reklámokban, sőt az ötletet sok világvárosba is exportálták, ahol a hűtést persze valahogy mindig meg kellett oldani.

Meglepően szép, az egész csak jégből készült, beleértve a poharakat is! A vodkát több ízben és színben is kipróbálhattam, miközben a világ különböző tájairól idelátogató utazókkal csevegtünk. Van köztük egy csomó japán, akik gyakran itt, a jégkápolnában kötnek házasságot, azzal a meggyőződéssel, hogy az északi fény alatt, a jégágyban töltött nászéjszakán megfogant gyerekek a szerencse gyermekei lesznek.

A poharak nem tartanak sokáig, úgy háromszor lehet újratölteni őket, mert addigra a kezünk és a szánk felolvasztja a falukat és a vodka a földre folyik. Mondanom sem kell, hogy a poharakat nem mossák el, a bár személyzete egyszerűen a sarokba dobja a használt jégpoharakat, hogy tavasszal az egész szállodával együtt elolvadjanak.

"Az északi fény!" - kiáltja egy elragadtatott vendég a bárba rohanva a jó hírrel. Mindenki követi a szabad ég alá, hogy láthassa a kozmikus tűzijátékot, kíváncsian persze, hogy a gyerekkönyvíró Philip Pullmannek valóban igaza volt-e, és tényleg egy másik univerzumba juthatunk, ha végigsétálunk rajta.

Aztán irány az ágy. A jégszálló ma már teljes szolgáltatásokat nyújtó komplexum, ahol fűtött szobákban is alhat a vendég, ha nem ragaszkodik a jeges szálláshoz. A jéghotelhez öltözők, fürdőszobák és szauna is tartozik, ahol a vendég – ha mégsem lenne kedvére a jeges élmény – átöltözhet, elvonulhat és átmelegedhet. Nekem személy szerint semmi gondom nem volt a termo pizsamámban és az extra meleg hálózsákomban. Mert persze hogy hideg van odabent, mégis sokkal jobban aludtam, mint egy ötcsillagos szállodában, és most már azt is elmondhatom, hogy megszálltam a jéghotelben!

Oszd meg:

Kövess minket: