Anja Pärson - Aki beleszeretett a lesiklásba
Védjegye: a hasoncsúszás. Az alpesi sí szakavatott nézői talán már ki is találták, hogy ezúttal kiről írunk. A horvát Janica Kostelic után az újhullám másik salomonos képviselőjét, a 2003-2004-es összetett Világkupa győztesét,a svéd Anja Pärsont mutatjuk be.
Azt a 24 esztendős versenyzőt, aki egy-egy Világkupa-győzelem után nem rest a rajongói előtt hasra vágódni, s úgy ünnepelni sikerét, mint honfitársa, az arsenalos Fredrik Ljunberg a szép gólokat a Premier League-ben.
A Salomon színekben versenyző Pärson kisasszonynak egész pontosan huszonháromszor nyílt már lehetősége e sajátos örömünnepre azóta, hogy 17 esztendősen, 1998. március 12-én az Egyesült Államokbeli Mammouth Mountainben megnyerte élete első műlesikló Világkupa-futamát. De valójában ki is ez a lány, akit bármerre jár, közvetlensége, kedvessége miatt azonnal a szívükbe zárnak az emberek. Aki a médiát olyan természetességgel, póz nélkül szolgálja ki, hogy az újságírók nem is kívánnak maguknak jobb riportalanyt. "Egy vagyok közületek - hangsúlyozza mindig a sajtótájékoztatókon. - Kemény munkával, jó hozzáállással, erős akarattal mindent el lehet érni, amit az életben magad elé tűzöl."
"Ugyanazt az utat szeretném bejárni, mint Ingemar vagy Stig" - vallja Anja, aki egészen kicsi kora óta síléceken "közlekedik". Az első mozdulatokat édesapja, Anders Pärson mutatta meg neki, aki azonnal felismerte a lányában rejlő lehetőségeket. "Ő nem egyszerűen síző, hanem sokoldalú sportember. Kiválóan focizik, snowboardozik vagy éppen szörfözik." - állítja az édesapa, aki annak érdekében, hogy csak a lánya edzésmunkájával foglalkozhasson, ebben a szezonban lemondott a svéd szövetségi kapitányi posztról. ![]() Anja Pärson, Janica Kostelic és Sonja Nef
"Én egyszerűen mindig versenyben vagyok - mondja a síző. - Abban a pillanatban, amikor a rajthelyre lépek áthat a győzelem érzése. Nincs semmiféle stratégiám vagy taktikám, nem azért versenyzem, hogy pontokat gyűjtsek az összetett Világkupához, és nem is a pénzdíj motivál. A célom egyszerűen a győzelem, a többi csak másodlagos." És ahogy mondja, el is hiszi az ember ezeket a gondolatokat. Beszélhet hozzád svédül, angolul vagy éppen németül. Minden nyelven tökéletesen beszél a tökéletességről. Azt mondja: minden idők legjobb svéd sízőnője szeretne lenni, amihez nem szükségeltetik más csak felül kell múlnia Pernilla Wiberg teljesítményét, aki 24 Vk-győzelmet ért el. Wiberg majd másfél évtizedes pályafutás alatt szerzett ennyi elsőséget, az elsőt még 1991-ben húszesztendősen, az utolsót 1999 decemberében. A már összetett Világkupa-győztes és kétszeres világbajnok (2001, 2003) Pärson mindössze hetedik Világkupa-szezonját "tapossa", igaz, győzelmek tekintetében ez az idény eddig nem úgy sikerült, ahogyan elképzelte. Bár két kedvenc számában, a műlesiklásban és az óriásban rendre a dobogón zárt, mindössze a szezont nyitó söldeni versenyen sikerült diadalmaskodnia.
"Biztos vagyok benne, hogy Anja sokkal jobb lesz, mint én voltam. A sors hihetetlen erővel és energiával ajándékozta meg, sokkal szívósabb, mint hajdan én voltam." - vallja be az olimpiákról és a világbajnokságokról hat aranyérmet őrző, 1997-ben összetett Világkupa-győztes Wiberg. Hasonló véleményen van róla a 86-szoros Világkupa-futamgyőztes Ingemar Stenmark is: "Összeadva a technikáját és az erejét a világ egyik legjobb gyorsasági specialistájává válhat az elkövetkező években." "Anja egyszerűen beleszerelmesedett a lesiklásba, de még rengeteget kell tanulnia" - árulja el az édesapa, aki bízik benne, hogy lánya hamarosan ebben a szakágban is újabb győzelmet ünnepelhet. ANJA PÄRSON
Szólj hozzá, legyél az első!
|
h i r d e t é s ![]() h i r d e t é s
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
Krippenstein - DachsteinJúniusban hétköznaponként a Hallstatti-tó partján 4 éjszaka félpanzióval: 280 € /2 fő /4 éj!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
További szállásakciók »
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő! Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |