Rossignol újdonságok 2010/11 - "Radikális" fejlődés
A francia gyártó alapjaiban frissítette fel az all-mountain családját, e mellett persze a verseny lécek finomhangolása sem maradt el.
Race: A ferdeorrúA szlalom kategória topmodelljén, az L betűvel bővült típusjelű Radical 9SL lécen még a laikusoknak is szembeötlő az újítás, amit Jean-Baptiste Grange lécén már tavaly megfigyelhettünk: a léc csőre asszimetrikus, az ív belseje felé mutat. Ennek a régi-új megoldásnak két előnye van: a csőr tömegközéppontja közelebb kerül a belső élhez, így még közvetlenebb, gyorsabb az erőátvitel, valamint közelebb kerül a pályához is, ezért könnyebb a kezelhetőség, a kisebb tömegből adódóan kisebb a tehetetlensége, így a lengése, rezgése is.A top GS lécet átnevezték az egyértelműbb 9GS névre, ennek felhasználóbarátabb változata az egy titanium lappal szegényebb 8GS, ahogy a 9SL kistesója a 8SL. FrontsideA vadonatúj termékcsalád grafikáját a lázadó designerre, Troy Lee-re bízták, a termékcsalád a fiatalos, sportos, sízőket célozza meg, akik nem térnek le a kijelölt pályákról. A Strato 80 és 70 a 8SL és a 8GS átkozmetikázott változata, a Strato 7 pedig egy 70 mm szélességű, teljesen új modell, ennek létezik szénszálas héjjal megerősített változata is.All-mountain: Forradalom a középosztálybanA Zenith sorozat (a Radicalhoz hasonlóan) lemondott a Mutix technológia bonyolultságáról, 82, 76 és 72 mm csípőszélességben készülnek, szénszálas, titán, illetve bazalt erősítéssel. A Z76 lécek különlegessége, hogy az extra szélességhez igen kicsi fordulókör társul, a 170-es méretű léc 13,5-es rádiusszal bír, ami unikum az all-mountain lécek között!Véleményem szerint a többi nagy gyártóhoz hasonlóan náluk is ez a technológia fogja megszabni az elkövetkezendő évek mainstream síléceinek építési elvét. Az all-mountain lécek belépő osztályában pedig a PMC sorozat foglal helyet, itt a kötések különböznek, valamint a külső héj anyaga, a közös vonás bennük viszont a famag, ami egyben minden idei Rossignol felnőtt Rossignol síre is igaz. A korábbi allround és cross vonal (70 mm alatti csípőszélességű lécek) immár a Rossignolnál is történelemmé vált, azaz ilyen lécek többé nem találhatóak meg a kínálatban. Női vonal: KörnyezettudatosságAz Attraxion család is száműzte a Mutix technológiát, valamint nem található meg benne a korábbi csúcsmodell, ami a 8S unisex léc nőiesített változata volt. Az Echo utódnevű lécek (VII, III, IIIS Echo) minden szinten a fenntartható fejlődést tartották szem előtt, újrafelhasznált anyagok, helyben gyártott alapanyagok jellemzik a tarkabarka léceket. Az Attraxion család további léceire is jellemző az asszimetrikus grafika, azaz a léc jobb és bal fele különböző mintázatot kapott. A Harmony lécek megtartották a Women Waist Concept nevű, kanyart befejezni segítő "szűkítést" a faron, a Passion lécek pedig a többi léchez hasonlóan famagot kaptak.Freeski: Vissza az alapokhozA rohammértékben fejlődő Freeski piaccal lépést tart a Rossignol is: freeride és freestyle lécekből is eszméletlen bőséges a paletta, és nemcsak a férfi vonalon. A Freestyle léceknél megfigyelhető a faék egyszerűségű Look rendszerű hátsó kötés, egész egyszerűen ez képes megfelelni az ugrások okozta nagyobb igénybevételnek, miközben ugyanolyan biztonságot nyújt, mint egy túlbonyolított (és nehéz) összetettebb szerkezet.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó fotóalbumok:
|
h i r d e t é s ![]() h i r d e t é s ![]()
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
Krippenstein - DachsteinJúniusban hétköznaponként a Hallstatti-tó partján 4 éjszaka félpanzióval: 280 € /2 fő /4 éj!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
További szállásakciók »
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő! Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |