Hogyan védjük bokáinkat?Tanácsok sícipő vásárláshoz
Az utóbbi időkben sajnálatos módon megszaporodtak a sízés és snowboardozás során szerzett bokasérülések, pedig az ilyen jellegű bajt okozó balesetek száma elenyésző kellene, hogy legyen.
Bokánk védelmét csak és kizárólag a sícipő
van hivatva ellátni. Ezért nem győzöm hangsúlyozni a sícipő kiválasztásának
fontosságát.
A közhiedelemmel ellentétben a síkötés csak a térdszalagokat és a térdizületet kíméli meg a különböző atrocitásoktól. A fenti kérdés megválaszolásához tehát térjünk vissza a sícipőhöz, mert az nemcsak a különféle sítechnikai megoldások végrehajtásában segít, hanem baleset-megelőzési okokból is elengedhetetlenül szükséges. Mit értünk jó sícipő alatt?
A szélesebb lábú sízőknek nem megoldás a keskeny cipő méretének növelése egészen addig, amikor az már szélességben is megfelelő lesz. Olyan felépítésű cipő szükséges, amely a megfelelő nagyság esetén is kellően öblös. Ennek ellenpéldája, mikor a keskeny lábra egy széles és nagy térfogatú cipő kerül. Ez esetben a csatoknak a normálisnál jóval nagyobb mértékű meghúzása cipőtorzuláshoz vezet, mely negatív hatással van a lábra is, és így sem rögzíti kellőképpen a bokánkat! Ezeken kívül figyelembe kell vennünk a síző súlya és a cipő flex-indexének
viszonyát. Flex-index alatt a cipő tartásának és rugalmasságának mértékét
A sícipő próbája esetén azt kell megállapítanunk: az adott modell
alkalmas lehet-e arra, hogy lábunkra formálják? Ehhez természetesen különféle
segédeszközök szükségesek, amelyekkel minden, magára valamit is adó szaküzlet
rendelkezik és azoknak megfelelő beépítésére is képes. Értem ezek alatt
például az eltérő mértékű harántemelőket, melyek beépítése lábfazontól
függően mindenkinek ajánlatos. E nélkül a rüszt fölötti csat meghúzása
esetén a láb boltozata behorpad, és ez idő előtti fáradtságot, illetve
általános lábfájást okoz. Említeném még a sarokemelőket, amelyeknek segítségével
hozzá emeljük lábunkat a cipő nyelvéhez. Ezzel elérhetjük, hogy a csatok
túlzott meghúzása nélkül sem emelkedik fel sarkunk, és térdünk is valamelyest
előrébb kerül. A sarok oldalirányú mozgásának megakadályozására
Folytathatnám még a protézisek tárházának hosszú sorával, de a lényeg, hogy ezek az apróságoknak tűnő, mégis nagyon fontos "trükkök? meghatározzák bokáink védelmét és biztosítják az élvezetes síelést. Ezért a lényegesebb sífelszerelési tárgyak között a legnagyobb hangsúlyt a cipőszükséglet helyes meghatározására és az ennek megfelelő modell kiválasztására kell fektetni. Ez szakmai segítség és a cipők széleskörű ismerete nélkül igen nehéz feladat, ezért érdemes a vásárlást szaküzletben lebonyolítani. Garami László rovata / Sí- és Snowboard Magazin
Szólj hozzá, legyél az első!
|
h i r d e t é s ![]() h i r d e t é s ![]()
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő!
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
Kreischberg - MurauSzállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |