Cikk dátuma: 2006.10.13. | Szerző: Hernádi László

A síelés komfortja legelsősorban múlik a síbakancson, ezért fontos a témával külön cikkben is foglalkozni. Alábbiakban a sícipők történetét tekintjük át, a kezdetektől napjainkig.

A síbakancsokat a síelés kialakulásának korai szakaszában nem külön erre specializálódott gyártók, hanem maguk a cipő-, bakancsgyártó műhelyek állították elő. A legelső modellek egyszerű hegymászó bakancsok voltak, amelyeknek talpkialakítása alkalmas volt arra, hogy a kandahár rendszerű síkötésben rögzítsék, a talp ilyen kialakítása tette lehetővé a hegymászáshoz használt hágóvas rögzítését is. Anyaguk erős, hasított marhabőr volt kaucsukgumi talppal, mivel a műanyagokat ebben az időben még nem ismerték, az átnedvesedés ellen faggyúval kezelték a síbakancs anyagát, de tartós nedvesség ellen ez sem jelentett tökéletes megoldást.  Az első változás a hagyományos bakancsokhoz képest a talp elöl és hátul való meghosszabbítása volt, hogy az egyre gyakrabban alkalmazott biztonsági síkötésekben rögzíthetőek legyenek, a másik változás a hosszas cipőfűző-megfeszítési, -kötési folyamatot kiváltó csatos megoldás bevezetése volt. A nem sokkal boka fölött végződő síbakancsokat általában öt darab, fokozatosan állítható fémcsattal lehetett meghúzni.

A síbakancsok történelmének egyik legfontosabb fordulópontja a kellően erős, és rugalmas műanyagok megjelenése volt, 1962-ben Bob Lange elkészíti az első
teljesen műanyagból készült bakancsot, ezután az új technológia megállíthatatlanul elterjed. Nem sokkal később megjelenik a poliuretán hab bázisú síbakancsbélés. Ezzel vége szakad a hideg, nem kellően merev, átnedvesedő síbakancsok korának.

A síbakancsok szára a síelési technikák fejlődése miatt magasabbá vált, egyre több gyártó jelent meg a piacon, a síbakancsok kezdtek több csoportra osztódni felhasználási terület és sítudásszint szerint.

Ebben az időben két fő forma uralkodott a piacon, az egyik az egy-két csatos hátranyíló (rear entry), a másik a klasszikus elől szétnyíló típus, ill. a későbbiekben léteztek ennek a két formának együttes felhasználásával készült bakancsok is. Az alpesi versenysportban kizárólag a klasszikus, elöl szétnyíló típust használták, a hátranyíló megoldás a bakancs felvételének megkönnyítését eredményezte, a hobbisíelők számára a lábfej leszorítását ebben az esetben a bakancs elején lévő csatok hiánya miatt más úton oldották meg.

Megjelentek a hátranyíló bakancsoknál az ún. memóriás csatok, ez általában egy darab hátsó, központi kar volt, amelynek segítségével az összes ponton megszoríthattuk a bakancsot, ráadásul az előre beállított erősségre. Természetesen a komfortnak is volt hátránya, ezek a síbakancsok soha nem biztosítottak olyan szoros lábfogást, mint a klasszikusok, de nem is ez volt a cél ebben az esetben.

A klasszikus bakancsoknál is egyre több beállítási lehetőség jelent meg, elsősorban a bakancsot személyre szabhatóvá tették, azaz a síelő lábának anatómiájához lehetett igazítani a bakancs főbb tulajdonságait.

A flex index
Flex index: a síbakancs keménységét jelölik ezzel az értékkel, jelentése: a síbakancs szárának hosszirányú elfordításához szükséges nyomaték (Nm). A kemény versenybakancsok 110-120 Nm-es indexszel rendelkeznek, az általános felhasználásra készült bakancsok 70-80 Nm-es indexűek

Ilyen lehetőségek például:

• - o-láb, x-láb canting állítás, a bakancs szárának a vízszinteshez viszonyított oldaldőlését lehet ezzel állítani (alapesetben 90°).

• - állítható magasságú belső sarokemelő, a bokacsont sarokhoz viszonyított síelőnként eltérő magassága miatt.
• - mikro-, és makroállítású csatok, a síelő lábszárának legmegfelelőbb szorítás eléréséhez.
• - ski-walk kapcsoló, síelés-sétálás kapcsoló, sétálás állásban a bakancs felső részét könnyen elfordítható állapotba hozza az alsó részhez képest, ez jelentősen megkönnyíti a gyaloglást az egyébként merev bokarésszel rendelkező bakancsban.

• - utólag a bakancsba helyezhető inzertek, műanyag lapok, különleges lábanatómiájú síelők részére, az optimális tartás eléréséhez (rüszt).
• - a láb alakjához alakítható bélések. Két fő típus van, az első, legnépszerűbb, a hot form eljárás, ilyenkor a bélés melegítés hatására (speciális melegítő eszköz szükséges, ami természetesen az ilyen béléssel rendelkező bakancsokat árusító szaküzletben rendelkezésre kell hogy álljon) meglágyul, majd a síelő lábán lehűlve tökéletesen felveszi annak alakját és megszilárdul (természetesen kényelmes, és puha marad). Ezután a bélés tökéletesen fog a lábhoz alkalmazkodni, viszont esetleges második tulajdonosnál kényelmetlen lehet. A másik megoldás, amikor a bakancs erre kialakított üreges szerkezetét kétkomponensű habbal töltik fel, ez megszilárdulva felveszi a láb alakját.

Természetesen léteznek olyan különleges lábanatómiájú síelők, akik számára alapállapotban szinte nem létezik kényelmes síbakancs (széles lábfej, túl magas rüszt, kiálló bokacsont stb.), erre a bakancs külső kemény héjának melegalakítása jelent megoldást, ritka az a szakszerviz, amelyik rendelkezik ilyen szolgáltatással, ilyenkor forró, erre a célra gyártott szerszámmal, a műanyag meglágyításával tágítják, vagy szűkítik a bakancs héját a problémás helyeken.

Léteztek különleges próbálkozások is a síbakancsok történelmében, mint például a felpumpálható nyelvű síbakancs, és a villamos fűtéssel ellátott bakancsbélés, ezek azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Az utóbbi évek nagy újítása a soft boot, azaz a puha síbakancs.
Az új típus megjelenését a carvingtechnika térhódítása okozta, ahogyan a snowboardnál is létezik kemény, és puha bakancsos változat.

Ezek a bakancsok sokkal nagyobb hajlékonyságot engednek a bokának hosszirányban, valamint a lábfej, és a lábszár rögzítése sem olyan markáns, mint a hagyományos bakancsoknál, a flex indexük pedig nagyon alacsony, lehetővé téve ezzel az eddiginél jóval nagyobb mértékű térdhajlítást síelésnél.
Természetesen ezeknél a bakancsoknál is alapkövetelmény az oldalirányú merevség, ezt általában fém-, vagy megerősített műanyag konzolok látják el, de a síléc héja nagyban eltér a hagyományostól, gyakran csak egy váz, amelybe a bélést bújtatják, a bélés pedig kívülről is látható, ezért a külső anyagai strapabíróbbak, és jobb hőszigetelő képességekkel rendelkezik. A célcsoport elsősorban a síelést most kezdők (jobban megérzik a kontaktust a síléccel, mint egy merev bakancsban), és az ún. komfort síelők, akik a legtökéletesebb kényelemre helyezik a hangsúlyt.

A hátranyíló síbakancsok a kezdeti térhódítás után lassan eltűnnek a piacról.

A hagyományos bakancsoknál az alkalmazott anyagok és a lábanatómiához való tökéletesített alkalmazkodás terén tapasztalható jelentős fejődés, az egyre erősebb, rugalmasabb műanyagok lehetővé tették a bakancsok súlycsökkenését, a bakancs héjszerkezetének könnyítését változatlan merevség mellett, megjelentek átlátszó anyagú síbakancsok is (Salomon crossmax, Dalbello Superide), valamint megtalálták a megoldást a hagyományos bakancsok egyik legnagyobb problémájára, amit a lábfej nehézkes ki-be bújtatása jelentett.

Ennek megkönnyítésére a bakancs bélésének hátsó része belül fényes, csúszós textilbevonatot kapott, amelynek segítségével a sarok könnyen csúszik a helyére.
A láb anatómiáját tökéletesen követő síbakanccsal a Fischer cég jelentkezett, a cég ezzel a bakanccsal (Somatec) szerepel először a síbakancsgyártók között.
A különleges lábfelépítésű síelőkre gondolt az Atomic, a wide body (széles test) kialakítású bakancsaival. Szinte az összes ma gyártott modell lábra formázható béléssel van ellátva. A sícipő fejlődés irányai elsősorban a carvingtechnika fejlődésétől függenek.

Oszd meg:

Kövess minket: