Cikk dátuma: 2006.03.08. | Szerző: Fehér Gábor

Franciaország, tavasz, némely helyen a pálya szélén már kankalinok nyílnak. Szokás szerint csoportban gyaluljuk a pályákat. A meleg időre való tekintettel Era barátunk bő ujjú kötött gyapjú pulóverben és pamutkesztyűben dacol a pályákkal.

Kezdő csapattagjaink számára már tartott egy könnyed bemutatót a "Hogyan essünk nagyot álló helyzetben?" c. tantárgyból. Jó síző szokás szerint nem tudta a csapat eldönteni egy kereszteződésben, merre menjünk. Era megunja, és közli: - Menjünk már! - ezzel felemeli a jobb lábát, keresztbe fordítja, majd egész súlyával előre dőlve lép a saját bal lábára, miáltal természetesen úgy esik hatalmasat, hogy egy centit sem haladt. A röhögés miatt persze még öt percig nem indulunk. Aztán mégis. - Kössünk át egy másik pályára! - szól a javaslat. - Itt egy zöld pálya, menjünk ezen!

Gyengébbek kedvéért, a zöld színnel jelezett pályán a kissé rozsdásabb léc már nem is csúszik, annyira vízszintes. Pálya szélén kis hegyi patak kanyarog. Era persze elől, mert unja a semmittevést. Sebessége a kezdők kb. 1 %-a. Egyszer csak visszafordul, nézi, hogy merre járunk, és türelmetlenül kiabál: - Gyertek már, ne szuttyogjatok annyit! Ez kb. 3 másodpercet vesz igénybe, mialatt lécei önálló életet kezdenek élni, bizonyára szomjasak, mert a patak felé navigálnak. Mire Era visszafordul, már menthetetlen minden, lécei a patak két partján fúródnak a hóba, és Eránk előírásszerűen bukik a két síléc közé. Csakhogy most ott a patak is!

Ilyet még nem láttunk. Egy nő négykézláb egy patak felett, kesztyűjével mederkotrást végez, miközben laza pulóverén alul a víz be, majd a kebelhalmok közt utat törve, a nyakán ki. Alapvetően jószívűek vagyunk, így csak 2 percig hagyjuk benne, mert a röhögéstől előbb egyikünk sem vállalkozott a vízimentésre. A kabinos felvonót kezelő franciák nagy szemeket meresztgetnek, amikor egy láthatóan őrült nő a fürdőkádból egyenesen hozzájuk száll be.

Oszd meg:

Kövess minket: