Simonhöhe négyüléses liftje Werfenwengre költözik
Werfenweng egy kisebb salzburgi síterep az A10-es pálya mellett. Feltehetően sok magyar síelőnek ismerősebbnek cseng Hochkönig vagy Flachau neve, mint az azokhoz egyébként közeli Werfenweng. Most talán többen meglátogatják majd, ugyanis a liftrendszer az idei szezontól egy négyfős libegővel bővül.
Kevés pénz a fejlesztésekre
Ha ló nincs a szamár is jó, a werfenwengi lifttársaság az idei szezonban szűkre húzta az övet és mindösszesen két millió euróból épített „új” felvonót, méghozzá egy négyülésest. Az új felvonó valójában nem is új, hiszen 2001-ben már köreit rótta pár-száz kilométerrel délebbre, a napsütéses Karintiában, egészen pontosan Simonhöhe síterepén.
Simonhöhe időközben anyagilag kedvezőtlen helyzetbe került, így az ülőfelvonót el kellett adnia. Ritkán fordul elő, hogy osztrák síközpontok használt liftet állítanak fel, ez most ezen kevés esetek egyike.
Régi felvonókat küld nyugdíjba a négyüléses
![]() Pirossal a négyüléses
2011.11.28. 21:58:59 vasssy
Pedig hangulatos volt az a két lift. Amolyan retrohangulata volt az embernek tőlük, mint Aflenzben. Modernnek ott az Ikarus meg a négyüléses. ;-)Amúgy a mellettük lévő ritkásabb erdő egész jónak néz ki, egyszer egy nagyobb havazás után is megnézném szívesen.
Szólj hozzá Te is!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó régiók:
|
h i r d e t é s ![]()
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő!
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
Krippenstein - DachsteinJúniusban hétköznaponként a Hallstatti-tó partján 4 éjszaka félpanzióval: 280 € /2 fő /4 éj!
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |