Új lift épül Flachau és Wagrain között 2010/2011-re
A Ski amadé két felkapott síterepe között a 2010/2011-es szezonra elkészülhet egy nagykabinos felvonó, amely a két domboldalt közvetlenül összekötné. Többé nem kellene síbuszokkal közlekedni a két hegy között, és a Flachau és St. Johann közötti rész is teljesen egybesíelhető lehetne.
Már szeptemberben elkezdődtek a bátor terv előkészületei, mostanra azonban már a lift műszaki terveit bemutatták az érdeklődőknek. A wagraini lifttársaság Ausztria öt legeredményesebb síterepüzemeltetője közé tartozik, amelynek igazgatója 42 év után az év végén nyugdíjba ment és az utódjára igencsak ambiciózus terveket hagyott. Az elkövetkező években két új lift is épülne Wagrainban, egy nyolcszemélyes a Grafenberg oldalában a jelenlegi hatszemélyes kabinossal párhuzamosan, valamint egy nagykabinos az új lift és a másik oldal között.
Az összekötő lift érdekessége, hogy igazából nem beszélhetünk völgy- és hegyállomásról, hiszen két különböző hegyet kötnének majd össze. A Grafenberg (Wagrain) és a Grießkareck (Flachau) közötti felvonó alapozását már a nyáron megkezdték, az első réteg beton már a helyére került. A tervek szerint csak alapozás elkészítése legalább egy évig tart. Az új lift mintegy hat perc alatt tenné meg a két kilométeres távolságot az újonnan építendő nyolcszemélyes lift és a már üzemelő Flying Mozart lift középső állomása között. A két hegy közötti völgyet legmagasabban kétszáz méterrel a földfelszín felett szelné át az új gondolalift. Az új lift kiváltja az eddig üzemelő buszos összeköttetést és az üzemeltetők reményei szerint így jelentősen csökken majd a buszforgalom. A völgyet átszelő nagykabinos lift a tervek szerint körülbelül 20 millió euróba fog kerülni, amelyet a wagraini lifttársaság akár saját erőforrásaiból is kész megépíteni.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó régiók:
|
h i r d e t é s ![]()
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő!
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
Krippenstein - DachsteinJúniusban hétköznaponként a Hallstatti-tó partján 4 éjszaka félpanzióval: 280 € /2 fő /4 éj!
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |