Csütörtöktől ismét lehet síelni a visegrádi pályán
Talán sokan nem tudják, hogy a hazai pályák közül először Visegrádon lehetett síelni a hétvégén. Az időjárás továbbra is kedvez a síelésnek a Duna-kanyarban, ezért mától ismét fogad síelőket a sípálya. A kedvezményes árú, tömeg nélkül is, közeli síelést érdemes kihasználni még a szezon előtt.
Az elmúlt hétvégéről és az előttünk álló hétvégéről olvassuk el a pálya üzemeltetőjének, Gutbrod Rezsőnek, a beszámolóját:Sikeres szezonkezdeten vagyunk túl, még engem is meglepett a péntek délutáni kellemes napsütés után a szombat reggeli hóréteg vastagsága, amiben természetesen gyepsíelésre, műanyagpályás síelésre persze esély sem volt. Annál inkább a freeride síelésre. Szokás szerint Szivák András (törzsgárda sí és gyepsízőnk) avatta fel a pályát, kurjongatva húzta az első íveket a 20 cm-es friss hóba. Nem sokáig maradt egyedül, mert sorra jöttek a gyorsan reagálók, így újabb és újabb íveket rajzoltak a még megmaradt szűz pályába. Minél többen jöttek, annál gyorsabb lett a pálya, kis versenyzőink (Bazsi és Miki) beüzemelték az ugratókat majd, Fetzer Robi elkezdett a 2/A pályán oktatni, így ott is beindult az élet. Hamarosan már 2 felvonónk üzemelt. Vasárnapra jól kifagyott a pálya, így már reggeltől jó körülmények fogadták a szép számmal hozzánk látogatókat. Mintegy 150-en élvezhették a hazai rendkívüli szezonkezdetet, működött a síkölcsönző az oktatás és jól fogyott az ajándék tea is. Az arcokat figyelve, azt hiszem sikeres szezonnyitó hétvégét zártunk, mindenki mosolygott és néhányan komolyan meglepődtek a szezonnyitó 500 ft-os bérlet, valamint kölcsönző áron. Úgy érzem érdemes volt ezért gyorsan összekapni magunkat. Sajnos vasárnap éjszaka jelentős mennyiségű eső áztatta a pályát, így hétfőn már nem tudtunk kinyitni, de mint a kamerákon is látható (vasárnap 300-ról 3000-re nőtt a kamerát nézők száma!!), maradt még hó a pályán és az ki is fagyott az elmúlt éjszaka. És akkor a hosszú bevezető után a csattanó, szerda déltől hirtelen leesett 10 cm hó és minimális fagyott eső, így éjszaka megtapossuk a síszánnal a pályát, nyitás csütörtök reggel 9-kor. Az időjárásra tekintettel, kedvezményes árakon, 1500/1000 Ft, lehet síelni. Lesz esti sízés is, hacsak a beérkező front nem mossa el a pályát. Eddig szerencsénk volt, remélem most is havat fogunk még kapni. Az estére érkezők figyeljék a kamerákat, vagy hívjanak biztonságképpen a pálya mobil számán (20/9590213). Hogy meddig leszünk nyitva? Talán hétvégéig kitart a hó és szombat éjszaka esély van hóágyúzásra is. Remélem a jövő hétre jósolt felmelegedés csak rossz tréfa és meg sem állunk márciusig. Azért biztos ami biztos mindenkit arra bíztatok használja ki ezt a rendkívüli lehetőséget. Jó készülődést mindenkinek! Gutbrod Rezső síoktató, üzemeltető
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó országok:
|
h i r d e t é s ![]()
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
További szállásakciók »
6éves korig ellátással ingyenes Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |