Kékestetőre is feltekernek a THM résztvevői
Idén első alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb hegyi kerékpáros versenye, melyet a Szent István-napi rendezvényekkel egyidőben, 2011. augusztus 17-20. között tartanak. Az indulók közel 400 km-t tesznek meg 4 nap alatt főként turistaúton, erdészeti útvonalon, kisforgalmú aszfaltúton.
A szervezők helyszínül hazánk északi régióját választották, mivel a Nagymaros - Hollókő - Bükkszék - Diósgyőr - Szerencs - Tokaj útvonal pártatlan látnivalókat tartogat mind a résztvevők, mind az érdeklődők számára. Az útvonal természeti- és kulturális örökség védelem alatt álló látványosságok mellett megy el. Ötven településen halad keresztül a verseny, köztük olyan helyekre is eljuthatunk, ahova autóval, vagy más eszközzel nem is jutna eszünkbe bekanyarodni. A versenyzők a kékestetői sípályán is feltekernek majd!
A versenyre egyéni-, páros- és csapat kategóriákban lehet nevezni a Trans Hungária Maraton szervezőinek weboldalán keresztül 2011. augusztus 1-ig. A teljes útvonalat teljesítők egyedi tervezésű kerékpáros mezt kapnak ajándékba. A verseny szervezője a Sportaktív Kft., mely több mint egy évtizede szervez kiemelkedő kerékpáros sporteseményeket, így például a Buda Maratont, a Duna Maratont és a 24 órás versenyt. Bővebb információ és nevezés: www.transhungaria.com 2011.06.25. 13:39:34 AAron
Bővebb iinfo a THM facebook oldalán, a .com oldal még elég kezdetleges.Mi megyünk, jön még valaki ? 2011.06.27. 01:34:28 Fetzer Robi
Azért azt a "kezdetleges" oldalt elég sok verseny weblapja megirigyelhetné, minden információ fent van rajta, és elég látványos! :-)De persze facebook-on is ér jelölni! 2011.08.15. 14:34:00 huligan
Én nem indulok, de szerintem a .com oldal rendben van!
Szólj hozzá Te is!
|
h i r d e t é s ![]()
Krippenstein - DachsteinJúniusban hétköznaponként a Hallstatti-tó partján 4 éjszaka félpanzióval: 280 € /2 fő /4 éj!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
További szállásakciók »
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |