Az idén már nem épül új kabinos Tauplitzon
A tavalyi fantasztikus hóviszonyok után sokan bíztak abban, hogy sikerül megépíteni az idei szezonra tervezett kabinos liftet, de sem az engedélyek nem érkeztek meg időben, sem a pénz nem jött össze, így csak a 2010/2011-es szezonra készülhet el a felvonó, és a hozzákapcsolódó komoly fejlesztések.
Stájerország az idei szezonra három nagyobb liftberuházást tervezett, ebből a legnagyobb fejlesztés, a 16 millió eurós költségre tervezett tauplitzi liftépítés csak jövőre valósulhat meg. A tervek szerint a 27-es piros jelzésű pálya mellett már harmincnégy éve üzemelő Mitterstein húzólift helyén épül meg a modern, nyolcszemélyes kabinos lift. Az új lift völgyállomása jóval lentebb kerülne a mostaninál, a Zauchen-Ursrung mellett építik fel az új épületet. Ide új parkoló is épülne, amelyet a Mautstraße-ről lehetne megközelíteni. Ezen felül a tervekben szerepelt még új pályák megépítése az új lift mellett, a régiek kiszélesítetése, és új hóágyúk üzembeállítása ezeken a pályákon.
![]() Szaggatott vonallal jelölve a tervezett kabinos nyomvonala
A finanszírozás sem „állt össze teljesen”. A projekt teljes költsége 16 millió euróba kerül, és ebből a tartomány néhány héttel korábban három milliót már beígért az építkezésekre. Itt is sikeres volt a helyi magánszemélyek és vállalkozók bevonása a finanszírozásba. Az építkezés támogatói tíz év múlva kapják vissza a pénzüket teljes összegben, de közben természetesen kamatokat kapnak érte évente. Ebben a konstrukcióban körülbelül 1 millió eurót sikerült összegyűjteniük a helyieknek. A munkálatok tehát az idő rövidsége miatt csúsznak, valószínűleg csak akkor kezdődnek meg, ha az előttünk álló szezon hava teljesen elolvad. Az új liftet, amely 2,5 kilométeres hosszával a leghosszabb kabinos liftnek számít Stájerországban, 2010 decemberében adhatják át.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó régiók:
|
h i r d e t é s ![]()
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
Kreischberg - MurauSzállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |