Földcsuszamlás zárja el a Stelvio gleccsert a síelőktől
Hatalmas esőzések következtében megcsúszott a föld a nyáron nyitva tartó olasz gleccserterep, Stelvio alatt. Becslések szerint körülbelül ötezer köbméternyi sárlavina zúdult le a völgybe, amelyből jutott a völgyön átvezető panorámaútra is. Az utat jelenleg lezárták, így a síterep csak korlátozottan megközelíthető.
Vasárnap hajnalban következett be a katasztrófa, amely után le kellett zárni a 38-as utat. A sárlavinából nem sok jutott az útra, de elővigyázatosságból a Valdidentro és Bormio közötti szakaszt kénytelenek voltak lezárni. Jelenleg az út fölött tornyosuló sárlavina stabilitását vizsgálják a szakértők, és az utat csak a vizsgálatok befejezése után nyithatják meg. A veszély komolyságát nemcsak az út lezárása jelenti, hanem az is, hogy a sárlavina esetleges további útjába eső házakból már hatvan családot költöztettek ki ideiglenesen. A veszély továbbra is fennáll, hiszen a nap folyamán további esőzéseket jeleznek a meteorológiai előrejelzések.
Stelvio gleccserét a nyári szezonban nyitják meg a síelők előtt, főleg a versenyzők használják előszeretettel. Jelenleg a gleccser szállodái és sípályái Valtellina irányából megközelíthetetlenek. Olaszországban még két másik gleccseren lehet síelni a nyáron. Jelenleg is üzemel Val Senales, valamint a svájci Zermatt olasz oldalán található Cervinia. Az európai gleccserszezon lassan a végéhez közeledik. Augusztus végére folyamatosan zárnak be a még nyitva tartó francia terepek, hogy aztán ősszel megkezdődjön a téli szezon. Val Thorens már július közepén bezárt, Jelenleg Tignes és Les 2 Alpes üzemel, ez utóbbi helyen azonban már csak harminc centi a hó vastagsága, és a tavalyi szezonhoz képest is sokkal rosszabb az idei nyár. Rosszabbak a hóviszonyok és kevesebb a vendég.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó régiók:
|
h i r d e t é s ![]()
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
További szállásakciók »
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |