Sajtótájékoztató Söldenben
Jakob Falkner az ötztali gelccservasutak igazgatója a 2004. november 18-án tartott sajtótájékoztatón megköszönte az utasok kimenekítésében részt vevő mentők munkáját és a 113 érintett utas megértését: "mindannyian nagyon örülünk annak, hogy mindenkit sértetlenül sikerült kimenteni
a felvonóból".
Szimbolikus köszönetnyilvánításként az összes
érintett utast vendégül látják egy hétvégére Söldenben, ill. megkezdődtek
az előkészületek a megmentőknek szervezett köszönetnyilvánító ünnepséghez.
A baleset kronológiájáról Hansjörg Posch cégvezető tájékoztatta a sajtót: 2004. november 14. vasárnap
13:33 a függővasút leállása után az alkalmazottak tájékoztatása szerint
előírásszerűen ellenőrizték szakértők bevonásával a vasút állapotát.
14:15 Egy funkcionális próba után az üzemeltetési szabályzatnak megfelelően vészhelyzeti üzemmódba kapcsolták a vezérlést. A felvonó újra elindult. 14:20 Kb. két méter megtétele után fennakadt egy völgymenetben lévő üres kabin az egyik tartóoszlop görgőin, ez azonnal leszakította a kabin tartószerkezetének rögzítését a drótkötélről. A kabin a mélybe zuhant, ezzel egyidőben végleg elszakadt a vezérlőkábel is. 14:23 Megkezdődött a mentőakció a felelős hatóságok bevonásával, elsőként gyors helikopteres mentést kíséreltek meg, ezt azonban az erős szél miatt le kellett állítani. Ezután a földről törénő "kézi" mentés mellett döntöttek. 18:10 A felvonóban rekedt emberek felét már kimenekítették (56 fő). 21.05 Az utolsó érintettet is épségben, sérülések nélkül kimenekítették, a kimentettek mindegyike szakorvosi vizsgálaton esett át, ill. ellátták őket meleg italokkal, és melegítő takarókkal. Jakob Falkner a következőket mondta el az esetről: A baleset a vezérlőkábel egyik kabinon való fennakadása okozta. A kivizsgálással megbízott mérnök elmondása szerint azonban az, hogy a vezérlőkábel érintette a szállító drótkötelek pályáját, teljességgel kizárható, mivel ez már a függővasút tervezése során alapvető tervezési feltétel. Mivel a kábelek mégis érintették egymás pályáját, további vizsgálat (próbákkal) szükséges. Közel 100 hasonló berendezés üzemel európaszerte, némelyik már 15 éve, baleset nélkül. A söldeni függővasút vadonatúj, számtalan biztonsági rendszerrel kiegészítve, a berendezés annyiban különbözik a többitől, hogy a vezérlőkábel a tartóoszlopok segítségével van a magasban elvezetve, mivel a talajra fektetés a gleccserjég, és annak folyamatos mozgása miatt lehetetlen volt. Miért történt mégis a lehetséges "kábelkilengés", ami a balesetet okozta? Lehetséges okként a tele kabinok belengését vizsgálják erős emelőszélben, ez azonban további próbákat igényel. A Söldeni hegyivasutak ügyvédje elmondta: Az osztrák törvények szerint csak akkor jár kártérítés, ha fizikai, vagy pszichikai sérülés történik a baleset során, további felelősségrevonás csak az után történhet, ha tisztázták a baleset pontos okát. "A leghatározottabban visszautasítjuk a külföldi ügyvédek azon felvetéseit, amelyek a tragikus 2000. szeptember 11-i kapruni balesethez hasolítják a mostani esetet" - jelentette ki. A tájékoztatón felolvasták egy érintett levelét, aki szerint irreálisan magasak a védőügyvédek kártérítési követelései: "...úgy gondolom, hogy az ügyvédek csak a saját zsebükben szeretnének minél több pénzt látni, amikor ilyen magas kártérítési igényeket nyújtanak be a bíróságon..." A sajtótájékoztatón feltett kérdésekre Hans Speckle technikai igazgató az alábbi válaszokat adta: - Az érintett utasok biztonsága az üres kabin lezuhanása után is biztosított volt, mivel az összes berendezés sértetlen maradt, mindenekelőtt a tartóoszlopok, és a fő tartókötél. - Egy utasokkal teli kabin lezuhanása a lehetséges belengés miatt, a
felfelé haladó oldalon a vezérlőkábeltől való jóval nagyobb távolsága miatt
"közel kizárható".
- A lezuhant üres kabinnal kapcsolatos információkkal kapcsolatban megerősítették, hogy a felvonón rekedt utasok épsége biztosítva van az eset után is, azonban a mentés minél gyorsabb, zavarmentes lefolytatása érdekében és a pánik kitörésének elkerülése miatt a kabin lezuhanását nem közölték konkrétan, de az erre irányuló kérdéseket igazolták. Az érintett hatóságokat is rögtön tájékoztatták a lezuhanás tényéről.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
|
h i r d e t é s ![]()
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő!
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
Krippenstein - DachsteinJúniusban hétköznaponként a Hallstatti-tó partján 4 éjszaka félpanzióval: 280 € /2 fő /4 éj!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |