Vita egy semmeringi helikopteres mentés számlájáról
Az idén január elején egy tizenegy éves osztrák fiút helikopterrel szállítottak a közeli kórházba. A diplomás ápolónő édesanya szerint a fia sérülései nem indokolták a kórházba szállítást. A vita akkor újult ki, amikor a helikopteres mentők benyújtották az 5136 eurós számlát, az édesanya szerint, felesleges fuvarért.
Egy helyi ügyvéd szerint a mentősök jót akartak, de nem számoltak az édesanyát sújtó anyagi következményekkel. A fiú január 4-én délután bukott a semmeringi pályán, a hátára esett, egy ideig így feküdt a pályán. Egy szemtanú értesítette a pályamentőket. Az édesanyja előtte síelt, és először csak telefonon tudott beszélni a fiával, aki enyhe hátfájásokra panaszkodott. Amint ismét találkoztak, megvizsgálta fiát, szerinte fájdalommentesen tudott mozogni, az ijedtségen kívül komolyabb baja nem történt. Hamarosan megérkeztek a pályamentők is, akik az édesanya tiltakozása ellenére levitték a fiút a völgyállomás melletti orvosi rendelőbe.
Az ügyeletes orvos megvizsgálta a fiút, és az édesanya tiltakozása ellenére hívta a helikopteres mentőket. A helikopteres cég szerint mivel a legközelebb állomásozó helikopter éppen foglalt volt, ezért Grazból kellett egy másikat hívni. Amíg vártak a helikopterre, addig a fiú infúziót kapott. A fiút végül is a közeli kórházba vitték helikopterrel. Ezért a helikopteres útért 5136 eurós (kb. 1,5 millió forint) számlát nyújtott be a helikopteres cég, akik azzal érvelnek, hogy azért ilyen magas az összeg, mert a gépet egy távolabbi helyről kellett ideirányítani, és ők nem mérlegelhetnek abban az esetben, ha egy beteget kórházba kell szállítani. A történet még nem ért véget, bár a helikopteres cég vezetője ígéretet tett arra, hogy kedvező megoldással fog véget érni az eset.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó régiók:
|
h i r d e t é s ![]()
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő!
Kreischberg - MurauSzállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
További szállásakciók »
Foglalható: min. 4 éj esetén Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |