Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Schumacher baleset: a fejkamera a hibás?

2014.10.14. Bata Attila

Komoly ütést vitt be egy francia sportújságíró nyilatkozta a GoPro cégnek. Egy ismert kommentátor azt állította, hogy a balesetben elszenvedett súlyos sérülést nem a bukás okozta, hanem a bukósisakra rögzített fejkamera. A GoPro részvényeinek értéke 10 százalékkal csökkentek a kijelentés után.
Jean-Louis Moncet, az Eurosport francia kommentátora egy francia rádiónak adott nyilatkozatában azt állította, hogy Schumacher súlyos sérülésének nem a bukás az oka, hanem a fejkamera, amelyet a sisakhoz rögzítettek.

Annak idején részletesen foglalkoztunk a baleset körülményeivel. Röviden összefoglalva, Schumacher sisakban és fejkamerával síelt, amikor egy nagyobb kőre csúszott, amely megdobta és az esés után beverte a fejét egy másik sziklába. A francia riporter szerint „nem a sziklával való ütközés, hanem a sisakra erősített fejkamera okozta a gondot Schumachernek.”

A baleset után több felszerelésekkel foglalkozó szakértő is jelezte, hogy a sisakra erősített fejkamera csökkenheti a bukósisak védelmi erejét egy ilyen bukás esetén. Érdekesség, hogy mindenki tudta, hogy Schumacher GoPro kamerával síelt, de ez az első eset, hogy a cég nevét és az előbbi feltételezést valaki nyilvánosan is összefüggésbe hozta. A hétvégi nyilatkozat után már nem is annyira meglepetés, hogy a hétfői nyitáskor 10 százalékkal zuhantak a cég részvényei - írja a Business Insider.

Annak idején a francia bíróság egy független intézetet kért fel Schumacher felszerelésének bevizsgálására. Arra szerettek volna választ kapni, hogy milyen szerepe lehetett a felszerelésnek a balesetben. A bíróság nem talált összefüggést a felszerelés és a baleset bekövetkezése között. Arról, hogy a fejkamera mennyire súlyosbította a sérülést, nem esett szó. 
KOMMENTEK
TZoli | 2014.10.14. 10:46
Egy kicsit homályos ez az egész. Most akkor mit okozott a fejkamera? Magát a sérülést, vagy hozzájárult a sérüléshez azzal, hogy a felrögzítéskor veszített a bukó a funkciójából.
Bata Attila | 2014.10.14. 11:43
a másodikat
Kanyarsíklub Replaci | 2014.10.15. 06:44
Lehet, hogy van valami pici összefüggés. A sok egyéb ok mellett, de csak talán, és nem bizonyítható módon. 1. Nem kellett volna elhagynia a kezelt pályát. 2. Ha már elhagyta, a terepviszonyokhoz kellett volna igazítania a sebességet, és a technikát. Nincsen kizárva, hogy valamelyik konkurens (nem fejtetőre szerelhető kamera) megbízásából született a cikk.
Bata Attila | 2014.10.15. 09:02
Ki van zárva, hogy bárki megbízásából született a cikk.
deckard | 2014.10.15. 14:39
3. nem kellett volna rásíelni egy hóval fedett kőre
4. nem kellett volna fejjel eltalálni egy másikat...

Miért nem lehet elfogadni, hogy egyszerűen létezik olyan hogy peched van, és igen, akármennyire jó síző vagy és akárhány síoktató által propagált biztonsági tréninget végzel el, egyszerűen lehet szarul esni és abba bele lehet nyomorodni...
A nyilvánosan elérhető információk alapján egyáltalán nem biztos, hogy hibázott, legalábbis semmivel nem nagyobbat, mint itt egynémely helyi okos általában rutinszerűen hibázik síelés közben. Nem 5 szezonos kezdő volt, sok kilométer volt a lábában, tudott is síelni, vélhetőleg nagyságrendekkel nagyobb lécbiztonsága volt, mint amit egy ilyen biztonságos síelés tréningen el lehet sajátítani. Nem volt szerencséje.
Kanyarsíklub Replaci | 2014.10.15. 19:33
Bármi lehet, Deckard. Lehet úgy volt, ahogy mondod. Én viszont évtizedek óta tapasztalom azt, hogy amikor "esemény" van, a sajtó mindig másban keresi a hibát, még véletlenül sem tételezi fel, hogy talán valami kicsi hibát véthetett az is, aki a balesetet elszenvedte. Így volt ez anno, amikor korlát alá csúszott be egy kisfiú, és (már a sajtó szerint) az volt a fő baj, hogy nem volt kiírva, hogy az egy veszélyes hely. A saját fülemmel hallottam és láttam leírva ezeket a riportokat. A közelmúltban pedig, amikor egy "libalegelőn" halt meg egy kislány, senki nem értette, hogy miért nem kapta el valaki. Most meg a sajtó próbálja úgy beállítani, hogy ha nem lett volna a fej tetejére szerelt kamera, tán nem lett volna ilyen súlyos a dolog vége. Annak ellenére, hogy a bíróság nem talált összefüggést a felszerelés és a baleset között. Még egyszer mondom, lehet, hogy igazad van, a tendenciát azonban érdemes észrevenni.
Kanyarsíklub Replaci | 2014.10.16. 04:41
Batus: "Ki van zárva, hogy bárki megbízásából született a cikk." Azt te is írod, hogy a cikk hatására 10 % zuhantak a GoPro részvény árai. És azt is írod, hogy ez nem volt meglepetés. Ez olyannyira igaz, hogy én azt tartom kizártnak, hogy valakik nem shortolták meg a GoPro részvényeit. Annak fényében, hogy meg lett nevezve a kamera gyártója, ennek nem kicsi a valószínűsége. Voltak, és lesznek ennél sokkal durvább "piacbefolyásolások".
Szányi Gábor | 2014.10.16. 10:10
A napokban a facebookon indítottam ezzel kapcsolatban okfejtést,aminek a lényege,akárki követ el hibát az HIBA !Nagy tiszteletem a Suminak a forma 1-ben nyujtott teljesítményéért,de ez nem mondható el a síelésére.5 éve írtam egy cikket a "Síbalesetek margójára"címmel.Ott minden bennfoglaltatik a megelőzésről.Weboldalamon elérhető / szanyi-siszakuzlet.hu / Azért kell ezekről nyiltan beszélni mert talán megelőzhető egy komoly sérülés ,ha okulnak belőle akiknek fontos az egészségük.Ki kell analizálni minden balesetet ,hogy a más kárából tanuljunk!Lehet szavakat elemezgetni,de kedves Deckard,ha nem hagyja el a pályát,tudásának megfelelő sebességet választ ,akkor biztos most nincs miről írjunk.Nálam első helyen áll a biztonság és a balasetek megelőzése.
Szányi Gábor | 2014.10.16. 10:15
Még annyi ide kivánkozik,az egészségünket,ne a szerencsére bízzuk,hanem a tudatunkba tárolt oktatók által elmondott intelmekre.
TZoli | 2014.10.16. 10:29
Ha a fejkamera, vagy csak csupán annak a rögzítése biztonsági kockázat, akkor annak ki kéne derülni mindenféle gazdasági érdek megnyílvánulás nélkül.
Seffer | 2014.10.16. 11:19
Szerintem csak akkor lehetne a kamera a ludas, ha úgy esik rá, hogy a kamera nyomja be a sisakot. Kár találgatni, mert a sérült sisakról nem láttunk képeket.
Sokkal inkább arról lehet szó, hogy karácsony előtt piacra fognak dobni olyan sisakokat, amikbe integrálva lesz az akciókamera, persze abszolút biztonságosan. Az okosóráddal távirányíthatod, a beépített fülhallgatóból megy a zene és az utasítások, hogy merre vedd az irányt, mert csúszás előtt már bepötyögted a bukó gps-ébe, hogy hová akarsz is lecsúszni.
Szóval most rohanok a találmányi hivatalba levédetni az ötleteimet, de szerintem már elkéstem.
vénasszonyok nyara | 2014.10.16. 11:26
Lehet, hogy a sisakra erősített síszemüveg okozta a sérülést. Az UVEX részvényei is esni fognak.
golo | 2014.10.16. 11:43
Találgatás helyett írjuk be a Google-keresőbe:

schumacher accident gopro

az első találat a The Telegraph cikke. Ebben ez áll:

Experts from ENSA, the world-renowned ski and climbing academy in the French ski resort of Chamonix, have conducted tests to determine whether the presence of a solid object between a helmet colliding with a rock would weaken the structure.
The helmet smashed – but the camera he had attached to it, in order to record him and his son skiing, was undamaged. The footage, audio and visual, has provided police with crucial information about the crash.

Azaz: a sisak összetört, a kamera nem.

smashed jelentése (Google-fordító):
violently break (something) into pieces.

Ezt teljes mértékben megerősíti a saját tapasztalatom. A GoPro tokja olyan masszív, hogy lehetetlen kárt tenni benne. Direkt erre tervezték. Olvastam valahol, hogy 1 km magasról leesett és miután megtalálták, használható volt a felvétel.

A felerősítésről: én nem véletlenül használom a gumi fejpántot, bányászlámpa stílusban, így ha bármi erőhatás, ütközés éri a sisakot, akkor az mivel nincs fixen rögzítve, egyszerűen hátracsúszik. Ezzel ellentétben a kamerához adott ragacs (3M gyártmány) szakszerűen alkalmazva annyira erős, hogy eltávolíthatatlan. Inkább törik a tartó, de nem jön le.


Ebből már levonható a következtetés: a sisak tetejére felragasztott kamera tartója és tokja ütközéskor egy ponton, tűszerűen adta át az energiát a sisaknak, amit az nem tudott elviselni, mert nem erre tervezték.

Használjátok a fejpántot!
golo | 2014.10.16. 12:35
Kedves Szányi Gábor!
Engedje meg, hogy ellentmondjak. Vagyunk néhányan, akik mindig elhagyják a kijelölt pályát, egyszerűen azért, mert nem elégíti ki őket, és csúszás közben nem a "tudatunkba tárolt oktatók által elmondott intelmekre" gondolunk, hanem élvezzük a sebességet, a hirtelen döntések és az intenzív mozgás által okozott örömöt. A videókat visszanézve sokszor lepődtem már meg, hogy miként kerültem ki egy fát, ami csúszás közben lehet, hogy nem is volt tudatos, hanem egy ösztönös, rendkívül gyors reakció eredménye. Pont ezért csináljuk, mert ez élvezetet ad és kielégülést, amit nem lehet máshogy elérnünk.
A baj pedig, legalábbis velem, sosem akkor történik, amikor "kellene". Nem a leggyorsabb vagy legnehezebb terepen, mert olyankor az összes érzék a maximumon pörög, ez szinte egy más tudatállapot és ilyenkor minden sikerül. Hanem ártalmatlan helyzetben, amikor nem számítok rá. Például szinte állóhelyben ráestem farkcsonttal egy gyökérre. Vagy egy ág a hó alatt nekiütközött a sípcsontomnak. Tehát van ilyen VÉLETLEN, de mi ezzel együtt vállaljuk a kockázatot. Ehhez nem kell semmiféle elmélet, hanem csak ügyesség, kondíció és rutin, melyet csak sok-sok gyakorlás adhat, vagyis az, ha csináljuk.
Szányi Gábor | 2014.10.16. 13:12
Kedves golo!
Sok dologban egyet érthetünk.Tisztelem ,hogy annyit vállal mint amit a sítudása megenged,és ennek köszönhető hogy nem sérült meg,mert jó síelő..Én mint oktató,kötelességem a síoktatás tematikájába a veszélyre a figyelmet felhívni és a sérülés elkerülésére elmondani mindent a sielőimnek.Fontos a fokozatosság elve.Nyilván ön sem a 3. napon kezdett száguldozni a szüz hóban,fák közt!Mint ahogy pl. az uszót sem a mélyvízben kezdik el tanítani.Mindenki a saját bőrét viszi vásárra.Remélem abban egyet érthetünk,hogy a "tudatunkba tárolt oktatók által elmondott intelmekre" megjegyzésem a síelő érdekében és a sérülés elkerülése végett történt.Kell az elmélet,mert adott krizishelyzetben beugrik az amiről kellett korábban beszélgetni.Ha csak egy sérülést megelőztünk ezzel akkor már megérte az"elmélet".Senki sem síléccel született,mindenki utóbb tanult meg mindent amire odafigyelt.Remélem eztán is sérülésmentesen élvezi a pályán kívüli síelés örömeit.
Sibaráti üdvözlettel:Szányi Gábor
golo | 2014.10.16. 14:11
Szerintem is megtaláltuk a közös nevezőt, és ez a fokozatosság elve. Nekem, és a barátaimnak kezdetben, a '90-es évek elején, Magyarországon még nem volt lehetőségünk, hogy oktatótól tanuljunk meg snowboardozni, ezért sokkal nehezebben, a saját kárunkon tanultunk. Később pedig már a saját fejünk után mentünk, a technikánk pedig emiatt maradt olyan csiszolatlan, amire a "tanultabb" ifjúság csak legyint és azt mondja hogy "oldschool". :-)
Csak azért szóltam hozzá, mert renitensek igenis vannak, akiket nem lehet meggyőzni azzal, hogy ha a pályán maradtak volna, akkor elkerülhették volna a balesetet. Nagyobb toleranciára lenne szükség irányunkban, és minél több olyan oktatóra, mint Ön, akiben ez megvan és át is ad belőle a tanítványainak.
Baráti üdvözlettel:
Golovics Endre
Komlós Vilmos | 2014.10.16. 20:17
Síelő Társak! Jellemzően két féle anyagból készülnek sisakok. Az olcsó anyagból készülő fröccsöntött, ez nyúlik, hajlik, lyukad, de nem reped, nem törik. A másik, Üvegszál vagy szénszál erősítésű műgyanta. Rendkívül tetszetős, Látszik az anyag erezete, szinte páncélnak tűnik. A sisak rendkívül könnyű, mert vacuum technikával készül, vékony,kemény és erős, ilyenből készül pl.: légcsavar, repülő szárnya, és kormányfelületei. De nincs ütésre tervezve, gyártanak ilyen technikával sisakot is. Ezek felső kategóriás sisakok. Most lehet, ha hozzászólásomat felkapja a média ezeknek a részvényei fognak zuhanni.Én továbbra is a fröccsöntött nyúlós polivinilekhez ragaszkodom. Komlós Vilmos
TKata | 2014.10.16. 21:17
A felső kategóriás üvegszál vagy szénszál erősítésű műgyanta jobban bírja az ütést mint gondolod.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.