Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Salzburg tartomány: évfordulók és fejlesztések

2014.09.30. Bata Attila

Az idén sem áll meg az élet az egyik legnépszerűbb osztrák tartomány sípályáin. Az előnyös szezonbérlet miatt már egyre több honfitársunk tölt el egyre több időt a tartomány síterepein. Néhány érdekesség az előttünk álló szezonból, a teljesség igénye nélkül.
Több mint 2500 kilométernyi pálya, öt kiemelt síközpont (Saalbach-Hinterglemm, Zell am See-Kaprun, Gastein, Hochkönig és Salzburg Sportwelt/Pongau) és ezen felül számos ismert síterep ebben a tartományban. Természetesen az idén sem áll meg az élet. Tavaly óta 14 új szálláshelyet építettek a salzburgi pályák közelében, épülnek új liftek is, de ez az év az évfordulókról is szól.

50 éves évfordulók

Ötven évvel ezelőtt kezdődött a síelés a kapruni gleccseren. Az évforduló alkalmával új liftek épülnek már a következő, a 2015/2016-os szezonra, természetesen később ezekről is részletesen beszámolunk.

A Help! című film előzetese. A havas jeleneteket Obertauern és Altenmarkt környékén vették fel.
Szintén ötven évvel ezelőtt forgatta a Beatles együttes a Help című filmjét Obertauern környékén. Ennek alkalmából külön Beatles hetet tartanak 2015. március 14. és 21. között. Többek között az egykori Beatles tag, George Harrison osztrák dublőrje állítja ki relikviáit.

Egy másik, sokkal sikeresebb film is ötven évvel ezelőtt készült Salzburg tartomány hegyei között. Régen nem volt olyan gyermek, aki ne látta volna a Muzsika hangjai című filmet. A jubileumi ünnepségeket Salzburg városában tartják.

Fesztivál

November 7-9. között rendezik meg a WOW-Glacier Love névre elkeresztelt fesztivált az elektronikus zene kedvelőinek Zell am See környékén. Ez a hivatalos megnyitója az addigra természetesen már régóta üzemelő Kitzsteinhorn gleccsernek. Szombaton és vasárnap ingyenesen lehet az idei léceket kipróbálni.

Fejlesztések

Ezeket egyelőre csak címszavakban említjük, ahogy jön a szezon, úgyis egyre többet írunk majd róluk. Természetesen Saalbach idén sem maradhat le. Két új lift épül. Egy teljesen új 10 fős kabinos a leogangi részen, és lecserélnek egy négyszemélyest egy nyolcszemélyes liftre.

Saalbach-Hinterglemm: a leogangi új lift völgyállomása
Saalbach-Hinterglemm: a leogangi új lift völgyállomása
Ezen felül új lifttel találkozhatunk az idén Zauchensee és Obertauern hegyoldalaiban is.
KOMMENTEK

h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.