Az egész világ elbúcsúzott az osztrák sílegendától
Szombaton délelőtt zuhogó esőben temették el az osztrákok valaha élt legnagyobb síbajnokát. A háromszoros olimpiai és hétszeres világbajnok Toni Sailer temetésén megjelent számos korábbi és jelenlegi síbajnok is, a temetést az osztrák állami televízió egyenes adásban közvetítette.
Toni Sailer hasonló formátumú sportoló az osztrákoknak, mint nekünk Papp László vagy Puskás Ferenc. Ezt jól mutatja, hogy az osztrákok 1999-ben megválasztották az előző évszázad osztrák sportolójának. Halála az összes osztrák sportrajongót lesújtotta. A temetési szertartást stílusosan a kitzbüheli versenypálya céljában tartották, hiszen Sailer visszavonulása után hosszú évekig versenyigazgatója volt a világ egyik leghíresebb versenyének.
A szertartás délelőtt 11 órakor kezdődött el. A hatalmas esőzés ellenére körülbelül ezren vettek végső búcsút Sailertől a helyszínen. Személyesen rótta le tiszteletét a nagy ellenfél, a francia Jean Claude Killy, aki minden idők legjobb síelőjének nevezte az elhunytat. Fejet hajtottak ez egykori vetélytársak, a jelenlegi legjobb osztrák síelők és eljött a jó barát, a németek futballcsászára, Franz Beckenbauer. Sailer tizenkét éves pályafutása alatt körülbelül 170 versenyt nyert meg. A megnyert címei mellett talán az egyik legnagyobb érdeme, hogy stílusával és edzésmódszereivel forradalmasította a síelést. Technikájával és stílusával jócskán megelőzte a korát. Jellemző, hogy amikor 1956-ban olimpiai bajnok lett az óriás-műlesiklásban 6,2 másodperccel előzte meg a második helyezetett, amely azóta is példa nélküli. Visszavonulása után az osztrák szövetségben dolgozott, és közben megkezdte filmkarrierjét is, számos filmben szerepelt az utóbbi évtizedben. Az utolsó három évben már a halálos kórral harcolt, amely ezen a héten legyőzte őt. Ahogy az utolsó interjújában megfogalmazta, ezekben az években már csak a kórházak között szlalomozott. Toni Sailer 73 éves korában hunyt el. Egy rövid film az 1956-os Téli Olimpiáról, ahol három aranyérmet szerzett:
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó régiók:
|
h i r d e t é s ![]()
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő!
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
Krippenstein - DachsteinJúniusban hétköznaponként a Hallstatti-tó partján 4 éjszaka félpanzióval: 280 € /2 fő /4 éj!
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |