A júliusi hóvihar elsöpörte, mégis lesz a verseny
A balszerencséből erényt kovácsoltak maguknak Saas-Fee Ride 2011 szervezői. A múlt heti rossz idő miatt meghiúsult versenyt videó-viadallá alakították, és augusztus 20-ig várják az ott készült felvételeket. Akinek tehát kedve kerekedik gleccsertrükkjei filmes megörökítésére, máris útra kelhet.
A svájci Alpok gyöngyszemének nevezett Saas-völgy négy falucskája, Saas-Fee, Saas-Grund, Saas-Almagell és Saas-Balen másfélezer méterrel a tengerszint fölött csodálatos természeti környezetben nyújtózkodik, hiszen komor négyezres csúcsok fogják ölre a településeket. A gleccser kitűnő síelési lehetőségeket kínál egész évben, miközben szikrázó napsütés és szinte mindig felhőtlen kék ég fogadja a téli sport nyári művelőit. Július utolsó napjaiban a 100 kilométernyi pályából 20 km-en biztonsággal lehet siklani, a levegő hőmérséklete 8 fok, és odafent mintegy 80 centis fehér lepel borítja a lejtőket. Ideális "téli" körülmények.
Az elmúlt hétvégére meghirdetett Saas-Fee Ride2011 küzdelmeit éppen a morózusra fordult időjárás akadályozta meg. Az Allalin Snowpark pályáin viharos szél kavarta a frissen hullott porhavat, rosszak voltak a látási viszonyok, így a rendezők nem tehettek mást, lefújták a vetélkedőt. Mégsem maradnak verseny nélkül az Allalin gleccser haván siklásra vágyó riderek. Video-küzdelemmé alakították át az idei megméretést. Az új versenykiírás szerint olyan 1-3 perces videofilmekkel lehet nevezni, melyeket július 25. és augusztus 20. között készítettek a helyszínen, kizárólag a Saas-Fee snowpark területén. Az egyéni produkciók mellett két- és háromfős csapatok is feltölthetik anyagaikat a youtube Ride Freesport oldalára. A zsűri az ugrások nehézségi foka és a stílus mellett a videofilm minőségét is figyelembe veszi az értékeléskor. A dobogósok 1000, 500, illetve 300 svájci frank pénzdíjat kapnak, a legjobb trükk a fiúknál 750, a lányok mezőnyében 500 svájci frank bónusszal jár. Valamennyi videofilm megtekinthető lesz a rendezvény web-portálján - www.saasfeeride.com -, a youtube Ride Freesport oldalán, valamint a Saas-Fee Ride11 Facebook-oldalán. Akinek kedve kerekedik gleccsertrükkjeinek videós megörökítésére, máris útra kelhet a svájci Alpokba. A Genfi-tó dél-keleti csücskénél levő Montreux városa felől a 9-es úton, Sion városán keresztül, Visp felől közelíthető meg Saas-Fee. A völgyből, ahol a teljesen autómentes üdülőhely fekszik, a mélygarázsok közeléből indul az Alpin Express kabinos felvonó, ami egészen 3000 m-ig, azaz a gleccserig visz fel (menet közben van egy középállomása is). Ennek a végállomásától a Metro Alpinnal mehetünk tovább, 3500 méteres magasságba.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó régiók:
|
h i r d e t é s ![]()
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő!
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
Krippenstein - DachsteinJúniusban hétköznaponként a Hallstatti-tó partján 4 éjszaka félpanzióval: 280 € /2 fő /4 éj!
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |