Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Nagyon sok lavinabaleset történt az utóbbi napokban

2013.03.06. Bata Attila

Nagyon sok lavinabaleset történt az utóbbi napokban A szokásosnál is több lavinabaleset történt az utóbbi napokban a világ több részén is. Kedden az Alpokban heten vesztették életüket hóomlásban. Oroszország pedig feszülten figyeli, hogy megtalálják-e azt a hat fiatalt, akit napok óta keresnek egy hatalmas lavinaomlás után.
Csak a keddi napon heten vesztették életüket lavinabaleset következtében az Alpokban. Tegnap dél körül két német sítúrázót közvetlenül a csúcs alatt kapott el a lavina Tirolban. Az egyiküket két méter mélyen temette el a hó. Volt rajta jeladó, a társa ki tudta ásni, de már későn érkezett a segítség.

Salzburg tartományban két halálos baleset történt. Obertauern környékén egy tiroli házaspárt ragadott el a lavina. A 62 éves férfit a lavina az egyik fához vágta, már nem lehetett megmenteni az életét. Scheffau környékén két német túrázó került bajba. Az egyikük életét vesztette a hótömeg alatt, a másiknak a légzsákjának köszönhetően sikerült felül maradnia hórétegben, de ő sem úszta meg súlyos sérülések nélkül.

Franciaországban, Crévoux környékén csak kettes fokozatú veszélyjelzés volt érvényben, azonban a főn hatására gyorsan változott a hóréteg minősége a nap folyamán. Itt négy hegymászót sodort el a lavina 2600 méteres magasságban. A négy hegymászó állampolgársága még nem ismert.

Hét orosz iskolás, 14 és 18 év közöttiek, indult el a dél-szibériai Tuva régióban, hogy helyi szokás szerint zászlót tűzzenek ki ez egyik hegycsúcsra. A túrázókat hatalmas lavina sodorta el, de a hét fiú közül az egyik ki tudta magát szabadítani és ő értesítette a rendőrséget. A hírek szerint négy méter vastag hóréteg gördült le a hegyoldalban. A fiatalok vasárnap délután tűntek el, a mentőakcióban több százan vesznek részt, valamint helikoptereket is bevetnek. A mentőakciót nagyon megnehezíti az időjárás, amely miatt a mentést többször is fel kellett függeszteni.

KOMMENTEK

h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.