Rendesen kiépítik a Mölltal-gleccserhez vezető utat
Aki autózott már Flattachból a Mölltal-gleccser parkolójához a hosszú, szűk és kanyargós úton, igazi téli körülmények között, az talán azt is mondhatja, hogy ennek már rég itt volt az ideje. A pénz most jött össze, de még így is csak 2014-re fog véglegesen elkészülni.
Flattachból a gleccservasút parkolójához vezető 8,9 kilométeres utat teljesen átépítik a jövőben, szélesebbé és biztonságosabbá teszik. Amint elkészül, országos jelölést is kap majd, L20a kóddal. Az út a kedveltebb hegyi utak közé tartozik, a mérések szerint egy forgalmasabb napon körülbelül 1400 jármű kanyarog a szűk aszfalton. Már régóta megérett a bővítésre. Azonban, nemcsak az utat, hanem a közvetlen környezetét is fel kell javítani, ki kell építeni egy védelmi rendszert a rendszeres lavinaveszély ellen, hiszen a környék az idei szezonban is már többször volt lezárva ez miatt.
Az építkezés várhatóan öt millió euróba kerül majd. A régóta tervezett, vagy inkább halogatott kezdéshez az adta meg a végső lökést, hogy a Flattach önkormányzata úgy döntött, hogy egy millió euróval beszáll az építkezésbe. Az elkészült és biztonságos útszakaszra még egy kicsit várni kell, a tervek szerint csak 2014-ben vehetik birtokba az autósok a felújított országutat.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó régiók:
|
h i r d e t é s ![]()
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
További szállásakciók »
Foglalható: min. 4 éj esetén Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |