Bode Miller jövő héten ismét versenyez
Bár az amerikai fenegyerek az év első alpesi Világkupa versenyét kihagyta, azonban azok, akik a versenyt az Eurosport közvetítésében követték mégis többször láthatták őt a szünetek között leadott reklámokban, mint bármelyik versenyzőt. Két hét múlva Finnországban Bode Miller is rajthoz áll.
Bode Miller szeptember 24-én jelentette be, hogy ismét versenyez, és egyben ismét az amerikai válogatott rendelkezésére áll. A 2006-os Olimpia utáni kölcsönös sértődéseken úgy tűnik még nem igazán tette túl magát sem Miller, sem az amerikai csapat, hiszen az erre vonatkozó kérdéseket gondosan kerülték, de látszólag szent a béke, hiszen Miller nélkül csak Ligety hozhatna érmet az amerikai férfi csapatnak.
Miller október vége óta Ausztriában edz, a söldeni futam nagyon nem hozta lázba, a kitzbüheli szállásán azért tévében megnézte a versenyeket. Ha az Eurosportot nézte, akkor gyakran láthatta magát abban a reklámban, amelyet az olasz Trentino régió még áprilisban rögzített vele. Trentino, azon belül is a Paganella síterep, szerződést között az amerikai válogatottal, amely itt készülhet az Olimpiára decembertől.
Miller, saját bevallása szerint, két hét múlva olyan állapotban lesz, hogy a november 15-i versenyen, a finnországi Leviben, ismét versenyezni fog. Érdekesség, hogy a versenyre egy németországi fedett csarnokban fog majd felkészülni.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó régiók:
|
h i r d e t é s ![]()
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
Kreischberg - MurauSzállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |