Gerlitzen: magyarokat vittek kórházba helikopterrel
Két magyar diák ütközött egymással a karintiai Gerlitzen Alpe síterepén, amely hagyományosan a magyar iskolai csoportok egyik kedvelt síterepe. Mindketten komoly sérüléseket szenvedtek, a pályán történt orvosi segítség után helikopterrel szállították őket kórházba.
Osztrák hírforrások szerint péntek délelőtt, fél tizenkettő körül, két tizenhét éves budapesti diák ütközött egymással a gerlitzeni síterepen. Mindketten síoktatáson vettek részt. Az ütközés következtében mindketten komolyabb sérüléseket szenvedtek. A kiérkező mentők a baleset helyszínén ellátták őket, de mentőhelikopterre is szükség volt, amellyel a villachi kórházba szállították őket.
Tragikus és döbbenetes halálos baleset történt pénteken a tiroli Steinplatte síterepén. Egy német síelő a 14-es kék pályán tartott lefelé, amikor letért az előkészített pályáról. Közvetlenül a pálya mellett található kitaposott, körülbelül ötven méter hosszú részen próbált síelni a fák között, majd később visszatérni a pályára. Nem vette észre, hogy egy kisebb patakmeder keresztezi az útját, amelyben elbukott és bukás közben beverte a fejét egy farönkbe. Az 52 éves német elvesztette az eszméletét, nem sokkal kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe.
2011.02.12. 20:34:54 pokmalac1
Kedves Batus! Bemásolnád nekem az eredeti linket a Steinplatte-i balesetről? Előre is köszi. Csak azért, mert oda megyünk nemsokára és messziről szeretném elkerülni a helyet!2011.02.15. 20:35:06 kovacspeter.ski
Ez is igazolja Jó ha van pálya rendőr.Kedvelem őket. 2011.02.15. 21:42:10 cannibale
A hülyeség ellen nincs orvosság.
Szólj hozzá Te is!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó országok:
|
h i r d e t é s ![]()
Kreischberg - MurauSzállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |