Kérdésessé vált a csúcstámadás lehetősége
Visszaérkezett az előretolt alaptáborba Wetzl Péter, Gál László és Horváth Tibor a 4910 méteren lévő alaptáborból, így újra együtt a magyar csapat, amely a Cho-Oyura készül. Péteréknek megfontolt programot kell kidolgozniuk, az eredeti elképzelés már biztosan nem kivitelezhető a lavinaveszélyes hóviszonyok miatt.
Mint arról már korábban beszámoltunk, Wetzl Péter szeptember 5-én indult a Himalájára, hogy a HELL segítségével megmássza a világ hatodik legmagasabb pontját, majd lesíeljen a hegycsúcsról. Két társával együtt a tervezett időben elérte az alaptábort, ahol csatlakoztak a Kollár Lajos vezette "Magyarok a világ nyolcezresein" expedícióhoz, azóta viszont a kedvezőtlen időjárás nehezíti dolgukat. Péteréknek megfontolt programot kell kidolgozniuk, az eredeti elképzelés már biztosan nem kivitelezhető a lavinaveszélyes hóviszonyok miatt, tudniillik a sível komoly, újabb lavinaszakaszok indíthatók el.
A szeptember 28-i, alaptábori konferencia szerint a Cho-Oyu ebben az őszi szezonban nem mászható, és a magyar csapat is arra hajlik, hogy elfogadja ezt a véleményt. A vélekedést az is alátámasztja, hogy az idei nagyszámú expedíció ellenére a fix köteleket kirakó serpákon kívül még senki sem járt a III. számú magashegyi táborban. Kollár Lajos, az expedíció vezetője telefonon beszélt a Klein Dávid - Ács Zoltán párossal is, akik a 8013 méter magas Sisha Pangma megmászását tervezik. Elmondásuk szerint hasonló problémákkal küzdenek ott is. Kollár Lajos jelentéséből továbbá kiderül (előretolt alaptábor /ABC/ 09.28.), a napokban újabb sajnálatos baleset történt: szeptember 27-én, 7900 méter magasan ismét lavina sodort el hat serpát, egyikük állapota életveszélyes. Az elhúzódó monszun miatt ugyanis sok hó esett a felső régiókban, majd a hirtelen lehűlés következtében ez a réteg megfagyott, mielőtt hozzá tudott volna kötni az alatta lévőhöz. Ez okozta a hegyen az eddigi ún. réteges, vagy deszkalavinákat. ![]() A nyíl a lavina elszakadását és irányát jelzi
![]() A társak által végrehajtott mentés a körben 7800-7900 méteren a csúcs alatt
"A lemenő nap megvilágítja a Cho Oyu hatalmas tömbjét. Oly közelinek tűnik és mégis oly messze van! Mióta itt vagyunk két sherpa próbálkozás volt a csúcsra, mind a két csapatot levitte a lavina, szerencsére áldozatokat nem követelve, de megbénítva a további próbálkozásokat. A hegy még érintetlen, melynek oka a hó lehető legrosszabb rétegződése. A korábbi tömör havon 70-90 cm vastag, gömbölyű hókristályú, laza szerkezetű hó van, melyet 10-15 cm eljegesedett hóréteg fed. Több expedíció már levonult és lehet, hogy ebben a mászási szezonban ez a hegy nem enged mászót a csúcsára! Szomorú vagyok... Holnap felmegyünk, ameddig biztonságosnak találjuk a lejtőket, sí nélkül, és valószínűleg lebontjuk a táborokat." 2010.09.30. 18:01:35 PEDRO
Vártam már nagyon ezt a cikket, a rádiókban nagyon szűkszavúak!
Szólj hozzá Te is!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó oktatók:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
|
h i r d e t é s ![]()
Kreischberg - MurauSzállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
Krippenstein - DachsteinJúniusban hétköznaponként a Hallstatti-tó partján 4 éjszaka félpanzióval: 280 € /2 fő /4 éj!
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
További szállásakciók »
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |