Elkészült: Bovec és Sella Nevea összekötve
Jó hírünk van a Bovec és Sella Nevea rajongóknak, a két síterepet az idén összekötik, így karácsonytól létrejön Szlovénia egyik legnagyobb síterepe, ahol egészen májusig garantált a hó.
Akár már a tavalyi szezonban is létrejöhetett volna az olasz (Sella Nevea) és a szlovén (Bovec-Kanin) oldal összeköttetése. Sajnos 2008 nyarán nem várt problémák bukkantak fel az engedélyek során, így bürokratikus okokból kifolyólag félbe maradt az építkezés.
Egy évvel később, májusban újra kezdődtek a munkálatok, és bár még némi utómunkálatok hátra vannak, de kijelenthetjük; létrejött egy álom. Igen álom, ugyanis évtizedek óta szóbeszéd volt a két síparadicsom összeköttetése. Korábban politikai okok, majd később, amikor a határok eltűntek anyagi okok végett nem jött össze a beruházás. Szlovénia 2006 nyarán a Prevela csúcsától egy négyülésest épített, ekkor már lehetett sejteni, hogy néhány éven belül elkészül az olasz oldalon is az összeköttetés.
Na persze, ha már elhárultak a politikai és anyagi gondok, sőt a bürokrácia is igent billentett a projektre, akkor jön Murphy törvénye, ami ezúttal az időjárást jelentette. Az elmúlt szezon során esett hatalmas hómennyiségnek köszönhetően jó egy hónapos csúszással indultak, majd novemberben leesett egy méteres hó sem kedvezett az építésnek.
![]() A kabinos próbaüzeme 2009. november közepén
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó régiók:
|
h i r d e t é s ![]()
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |