Ellopták az épülő lift kábeleit egy cseh síterepen
A szomorú kelet-európai történet Csehországban is megismétlődött. A története legnagyobb beruházása előtt (új ülőlift+új pálya+új hóágyúk) álló apró cseh síterepet nem kímélték a tolvajok, az utóbbi napokban másfél kilométer kábelt loptak el a német határ melletti síterepről.
Bár a cseh síterepek és a magyar téli síelések iránya nem igazán esik egybe, azért ne fitymáljuk le a cseh síközpontokat. Például annak okán sem, hogy egyre modernebbek és nagyobbak, csak az előttünk álló szezonban körülbelül 10 új ülőszékes felvonót építenek az országban. Tavaly például női alpesi VK futamot rendeztek itt, de a hóra sem lehet mindig panasz. Tavaly a cseh sajtó azon viccelődött, hogy arrafelé több hó esett, mint a Magas-Tátrában (ez nem túlzás), és még arra is volt példa, hogy májusban zárt be az utolsó cseh síterep.
A tolvajok által megrövidített síterep, Bublava még cseh viszonylatban is a kisebbek közé tartozik, méretei alapján hasonlít egy jobb magyar terepre. A 750 és 935 méter között elterülő síterepen eddig öt húzólift üzemelt, öt pálya várta a síelőket két kilométer hosszan, amely nem egy hatalmas szám, de teljes egészében hóágyúzott pályákról van szó. Az idei szezonban az ausztriai Scheffau síterep egyik lecserélt négyszemélyese kerül ide, ezzel már ülőszékes liftje is lesz a síközpontnak. A lift mellett új pálya is épül, mellette pedig új hóágyuk, hogy a síterep tartani tudja a 100%-os behavazási mutatóját.
![]() Jövőre már ülőlift is üzemelhet a síterepen
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
|
h i r d e t é s ![]()
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |