Végre! A jövő hétvégére már számos síterep kinyithat
Valószínűleg az utolsó őszi hétvégén vagyunk túl. A hét közepén megérkezik a hideg hozzánk és a környező országokba is. A síterepek nyilatkozataiból kiderül, hogy már nagyon várják a következő hétvégét, a hidegnek köszönhetően számos helyen nyithatnak ki – legalább egy-két pályával.
A szokásosnál jóval enyhébb november eleje után a héten végre visszaállhat a világ rendje, sőt a síelős lelkeknek kedvezve, még egy kicsivel hidegebb is lehet a szokásosnál. November első részét a kettősség uralta Európában, a hideg sarkvidéki levegő uralkodott Észak-Európában és a Brit-szigeteken, ennek köszönhetően lehetett már síelni Skóciában vagy mértek mínusz 15 fok körüli átlaghőmérsékleteket, mínusz 25 fokos minimumértékekkel Skandináviában.
Közép-Európában és a kontinens dél-keleti részén pedig melegrekordok dőltek meg, új novemberi rekordokat jelentettek Csehországból, Szlovákiából, Ukrajnából és Romániából. A bolgár síterepek vélhetően kénytelenek lesznek még várni, hiszen ott jelenleg is 7-8 fokkal magasabb értékeket mérnek a szokásosnál.
Az osztrák síterepek is szenvedtek az enyhe novembertől, amely jelenlegi számítások szerint eddig átlagban négy fokkal melegebb a szokásosnál. Ennek is köszönhető, hogy számos „novemberi” síterep kénytelen volt eddig zárva tartani. A várakozásnak vége! Szerdán megérkezik a hideg levegő, amelyet a hétvégére még hidegebb utánpótlás követhet. Ez ugyan még nem jelent automatikus hóágyúzást, mert a talajnak is át kell fagynia, illetve a víztározók vízhőmérsékletének is csökkennie kell az ideális hóágyúzáshoz.
Most még nem könnyű megmondani, melyik síterep lesz nyitva, de a Ski amadé részen már komoly terveket szőnek. Planai vezetője szerint a következő hétvégén nagy valószínűséggel az összes felső pályát lehet majd használni. Ha az időjárás nagyon kedvező lesz, akkor a hóágyúknak köszönhetően már a völgyig is lehet csúszni.
A szomszédos Reiteralmon ezen a héten is lehetett síelni, igaz csak az osztrák válogatottnak. Aki szemfüles volt, a héten kiszúrhatott néhány sztárt (Schönfelder, Hirscher vagy Zettel) a webkamerákon. A hideg a legjobbkor érkezik, hiszen kedden teljesen véget érnek az építkezések, az utolsó munkagép is levonul a síterepről. Folytatódhat a hóágyúzás, hogy a hétvégén minél több pálya várja immáron a nagyközönséget is.
![]() Hauser Kaibling: elkészült az 1424 négyzetméteres Service-Center, már csak a hóra várnak
Frissítés!Hauser Kaibling már bejelentette a pénteki nyitást. (2010.11.26) Flachau szintén bejelentette a pénteki nyitást. (2010.11.26) Grosseck-Speiereck szombaton nyit. (2010.11.27) Sportgastein szombaton nyit, de csak a hétvégére. (2010.11.27) A következő héten számos salzburgi (pl. Obertauern, Saalbach, Zauchensee, Flachau stb.) síterep kezdhet vélhetően korlátozott üzemmódban. A közelebbi tartományok közül egyelőre a stájer-karintiai Turracher Höhe, a karintiai Heiligenblut tűnik esélyesnek. A többi síterepnek nagy erőfeszítéseket kell majd tennie, ha egy-két pályával meg akarja kezdeni a szezont. Szlovákiába is megérkezik a hideg. Általában itt Csorba-tó az első nyitva tartó síterep. A síterep üzemeltetője szerint, tökéletes körülmények (megfelelő hideg és páratartalom) esetén legalább négy nap kell az Interski rész behavazására. Kedvező időjárás esetén Donovalyban a Zahradiste oldalon található ülőszékes melletti pályák, illetve Chopok-északon a Biela Put részen található négyszemélyes lift melletti pálya lehetne használható a hétvégére. Aki már nagyon síelne, az nyugodtan készülhet. Lehet a felszerelést ellenőrizni, a társaságot összeszedni, és a síterep kiválasztását a végére hagyni. Pénteken már okosabbak leszünk a nyitva tartós síterepekkel kapcsolatban, szállást foglalni pedig ebben az időszakban még nem jelenthet különösebb gondot. A hétvégére nyitva tartó síterepekről természetesen folyamatosan beszámolunk.A Síterepek rovat alatt külön menüpontban található a tervezett szezonyitások dátuma. A lista országonként is szűkíthető, ld.: ezen az oldalon.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó régiók:
|
h i r d e t é s ![]()
Kreischberg - MurauSzállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő!
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
További szállásakciók »
Foglalható: min. 4 éj esetén Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |