Elítélték az árokba csúszott magyar síbusz sofőrjét
Tavaly október 19-én kezdődött meg a klagenfurti bíróságon a február 20-i buszbaleset tárgyalása, amelyben egy 83 utas szállító kétemeletes busz, a havas úton árokba borult. Huszonkilenc utas megsérült, a sofőr nem használt hóláncot, a keddi tárgyaláson három hónapos felfüggesztett büntetést kapott.
Az idén februárban egy budapesti gimnázium diákjait szállító busz csúszott az árokba Ausztriában. A kétszintes buszon összesen 83-an utaztak, közülük 32-en sérültek meg, egyikük súlyosabban. Kedden befejeződött a baleset bírósági tárgyalása.
A busz Schönfeld irányából tartott Innerkremms síterepe felé az L267-es úton, a baleset három kilométerrel azután következett be, amikor a busz elhagyta Salzburg tartomány határát és belépett Karintia tartományba. A busz megcsúszott a havas hegyi úton, majd letért az útról, felborult és az út melletti árokba csúszott.
A busz vezetője nem rakta fel a hóláncot, mert úgy ítélte meg, hogy a havazás ellenére az út kissé havas, de jól járható. Az útfenntartó munkatársa szerint az utat a baleset előtt rendszeresen tisztították, de ennek ellenére a kötelező hólánc táblát kitették, a buszsofőrnek látnia kellett volna a figyelmeztetést.
A klagenfurti bíróságon a 40 éves magyar buszsofőrt gondatlanságból elkövetett testi sértéssel és mások testi épségének veszélyeztetéséért vonták felelősségre. Szakértők szerint a hólánc használata megakadályozhatta volna a balesetet, de azt a szakértői vélemény is elismerte, hogy a sofőr „lassan és óvatosan vezetett”.
A sofőr azt állította, hogy bár havas volt az út, nem látta szükségét a hólánc használatának. Hiába tette volna fel a láncot a hátsó kerekre, az első kerekek akkor is megcsúsztak volna a jeges úton. A bírónő a szakvéleményre hivatkozva három hónap felfüggesztett büntetést rótt ki a magyar sofőrre, a sofőr három nap gondolkodási időt kapott az ítéletet elfogadásával kapcsolatban.
2011.01.18. 19:10:52 Kiskutya
Mester, veled vagyunk!2011.01.21. 11:39:22 huligan
Értem én azt, hogy a hólánccal is megcsúszott volna... De az Isten szerelmére, kint volt a hóláncot használni kötelező tábla!!!2011.01.22. 15:30:54 Kiskutya
Huligan: a tűzoltón és a kamionon is volt hólánc mégis megcsúsztak. Persze fel kellett volna tennie, de akkor is megtörtént volna a baj!
Szólj hozzá Te is!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
|
h i r d e t é s ![]()
Kreischberg - MurauSzállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő!
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
További szállásakciók »
Foglalható: min. 4 éj esetén Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |