Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Ismét áll a jégtemplom a Magas-Tátrában

2014.12.24. sielok.hu

Nyolc jégszobrász, tizenhárom nap, negyvenhét tonna jég. Ennyi jég formálódott a cseh František Bálek jégszobrász vezette csapat keze alatt, és ennek köszönhetően ismét megnyitották a nagyközönség előtt a Tarajkán felállított sátorban megtekinthető, Belgiumból érkezett jégkockákból felépített jégtemplomot.
A magas-tatra.info beszámolója szerint az alkotók mindenre gondoltak, így arra is, hogy megfelelő hidegen tartsák a szobrokat addig, amíg a külső hőmérséklet kellően le nem hűl. A jégtemplom megálmodója az elmúlt évben az akkori jégtemplomban tartotta esküvőjét, az idei évet viszont a zene szépségeinek szentelik. „Az idei év témája a jégrapszódia, vagyis idén több zenei motívummal találkozhatnak majd a látogatók” – mondta František Bálek, a jégszobrok alkotója.

Ennek jegyében a szinte megszokottnak mondható medve és zerge karakterek mellett ezúttal különféle hangszereket is megfaragtak a jégszobrászok. Újdonság a tavalyi évhez képest az új összeállítás, az új szobrok, és különösen a színes ólomüveg, amely elcsavarta az alkotók fejét. „Ezzel nagyon sokat kínlódtunk, különösen az időjárásnak köszönhetően, amely csalódást okozott számunkra. A meleg miatt az összes jég megérkezése után sokat kellett improvizálni” – mondta Bálek.

Az elmúlt év tapasztalatai alapján az egész kompozíció erőteljesebb lett, minden a jégtömböt a lehető legszélesebben megformáztunk, és ez sokáig tartott” – tette hozzá a szobrász. Bálek és „szeretett kis felesége” ahogy ő maga nevezte a hölgyet, akinek tavaly a jégtemplomban örök hűséget esküdött, pénteken ünnepelte a jégtemplomban kötött házasságának első évfordulóját. Azokat az érzéseket, amelyeket pontosan egy évvel ezelőtt ezen a helyen átélt, soha nem fogja elfelejteni. „Tavaly személyesebb volt, jobban a szívemből jött” – mondta. A jégtemplomban megkötött házasság ismét melegséget hozott az életébe. „Szeretnék köszönetet mondani a támogatásért és a türelemért a feleségemnek, akivel jól működik a házasságunk, bár keveset látjuk egymást, mivel a munkám miatt sokat utazom” – vallotta be Bálek. „Amíg lesz ilyen lehetőség, és amíg egészséges leszek, bármikor szívesen visszajövök ide” – tette hozzá.

Kép: Región Vysoké Tatry / Facebook
Kép: Región Vysoké Tatry / Facebook
Ahogy azt Ján Mokoš, Tátraváros polgármestere elmondta, a jégtemplom az elmúlt évi téli szezon legfontosabb látnivalója volt. „A jégtemplom az elmúlt télen több mint 100 000 látogatót vonzott”. Az esemény társszervezője, a Tatry Mountain Resorts képviselője, Juraj Chovaňák elmondta, hogy amikor egyik kollégája előállt az ötlettel, ő maga sem hitt a sikerben. „Amikor Martin előállt a Tarajkán felépítendő jégtemplom ötletével, csak mosolyogtam, de tavaly sikerült létrehozni, nagy sikere volt, és azt hiszem, ezen a télen is az egyik fő vonzerőt fogja jelenteni a Magas-Tátrába látogatók számára” – mondta az idegenforgalmi szakember.

További képek a magas-tatra.info oldalán.
KOMMENTEK

Szállástippek
Grandhotel Stary Smokovec csillagcsillagcsillagcsillag
A Budapesttől kb. 270 km-re található szecessziós stílusban épült Grandhotel Stary Smokovec Ótátrafüred központjában található 1.018 méter magasan. A Hrebienok sikló kb. 100 méterre található a hoteltől, és kb. 10 perc alatt érjük el a Tátralomnici sípályát autóval.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Penzion Cikovsky
Teljesen felújított panzió igényes és modern szobákkal és reggelis ellátással a Magas-Tátrában, Tátralomnic sípályáitól 4,5 km-re.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.