Öt kabin zuhant le egy francia síterepen
Franciaországban is készülnek már a szezonra. Flaine síterepén tesztelték a héten a kabinos liftet, amelynek öt kabinja zuhant a mélybe az első próbaúton. Hatalmas szerencse, hogy a 30 métert zuhant kabinokban nem tartózkodott senki sem a síterep dolgozói közül.
Lassan két hónap múlva már indul a szezon Franciaország egyik síterepén, a mesterségesen elcsúnyított Flaine pályáin. Beindul a próbaüzem, itt az ideje az ilyenkor kötelező időszakos felülvizsgálatoknak és ellenőrzéseknek. Ezt tette a síterep is, és annak négy dolgozója, akik valószínűleg sosem felejtik a csütörtök délutánt.
Négyen ellenőrizték a kilenc kabinból álló liftet. Hárman ültek egy kabinban, a negyedik egyedül, egy másikban. Az egyedül utazó munkás elmondta, hogy látta az előtte lévő kabinokat a mélybe zuhanni: „először első, majd a második, majd összesen négy kabin zuhant le. Azt hittem én is meg fogok halni.
A liftet még időben leállították, a négy utast helikopterekkel hozták le a földre. A síterep igazgatója szerint egyelőre még nincs magyarázat a sokkoló eseményre, mindenesetre a francia rendőrség vizsgálja az ügyet.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó régiók:
|
h i r d e t é s ![]()
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
Krippenstein - DachsteinJúniusban hétköznaponként a Hallstatti-tó partján 4 éjszaka félpanzióval: 280 € /2 fő /4 éj!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |