Bíróság előtt a lavinát okozó pályán kívül síelők
Az elmúlt héten két lavina is zúdult a svájci síterepek jelzett, elvileg biztonságosnak tekintett pályáira. Mindkét lavinát a közelben, pályán kívül síelő csoportok okozták. Csak a szerencsén múlt, hogy senkinek sem lett komolyabb baja a pályán síelők közül. A svájci rendőrség bekeményített, bíróság előtt a freeriderek.
Az első eset december 27-én történt a Crans-Montana melletti Anzère síterepén. Egy háromfős csapat egy kétszáz méter széles és négyszáz méter hosszú lavinát indított el, amely a jelzett pályára zúdult. December 30-án hasonló esett történt Zermatt síterepén. Itt egy hétfős csapat (két felnőtt és öt gyermek) síelt pályán kívül, amikor az általunk indított lavina betemette a világhírű síterep egyik pályáját. A szerencsének köszönhetően, egyik esetben sem történt haláleset, de a két lavina összesen hat embert temetett be vagy sodort el, közülük három embert kellett kisebb sérülésekkel ápolni.
A korábbi baleset okozói még részt vettek a mentés első szakaszában, aztán, erre nincs jobb szó, elsunnyogtak a helyszínről, leléptek mielőtt a rendőrség felvehette volna az adataikat. Később a rendőrség a sajtón keresztül kérte őket, hogy jelenjenek meg, de a kérésnek nem tettek eleget, ezután került sor a gyors nyomozásra, amikor is előállították a három síelőt.
A két esetben részt vett összes felnőtt korú síelőt bíróság elé állítják, a vád ellenük a közlekedés veszélyeztetése. Ebben az esetben pénzbírság a legvalószínűbb büntetési tétel, legrosszabb esetben három év szabadságvesztésre számíthatnak. A pénzbüntetés sem lesz aprópénz, hiszen valószínűleg a mentés költségeit is meg kell téríteniük. Az első esetben 130 hegyimentő sietett a bajbajutottak segítségére, továbbá riadóztattak két mentőhelikoptert, komplett személyzettel, orvosokkal, hegymászókkal és keresőkutyákkal.
Ahogy a politikai híradásokban szokták mondani a síterepek üdvözölték a rendőrség határozott fellépését. Az érintett síterepek szerint az ilyen esetek könnyen halálosak lehetnek, a vétkeseket felelősségre kell vonni. Zermatt síterepe kijelentette, ha a rendőrség nem tett volna feljelentést az ügyben, akkor ezt ők maguk tették volna meg, egyben felhívták a többi síterep figyelmét arra, hogy hasonló esetekben kellő szigorral járjanak el.
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó országok:
|
h i r d e t é s ![]()
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
További szállásakciók »
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő! Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |