241 napos szezon után zár be Arapahoe Basin (USA)
Az utóbbi öt évben minden szeptemberben vágyakozó szemekkel követjük, hogy melyik amerikai síterep nyit ki először az adott szezonban. A szokásos verseny már egy apró jele annak, hogy közeleg a szezon. Másodiknak nyitott, és most utolsó előttiként zár Arapahoa Basin síterepe, 241 nap után.
Loveland vagy Arapahoe Basin? Melyik magaslati terep kezdi meg elsőként a szezont Észak-Amerikában? Az idén Loveland lett a győztes, Arapahoe Basin „csak” október 9-én fogadhatta először a síelőket, azóta azonban megállás nélkül mentek a liftek, hogy vasárnap, 241 nappal később bezárja kapuit a síterep.
Havazás szempontjából lehetett volna jobb is a szezon, az idén nem jött össze a szokásos adag, a kb. kilenc méter hó az egész szezonban. Jó kezdés után jött egy kis visszaesés, január és március között jóval kevesebb hó esett a szokásosnál, de az április és május átlagon felül teljesített. A felemás hóviszonyok ellenére sem panaszkodhat a síterep, hiszen az 1946-os fennállásuk óta valószínűleg ez lesz a harmadik legjobb szezonjuk.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
|
h i r d e t é s ![]()
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
További szállásakciók »
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő! Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |