Újra síugrósáncot építenének Bécsben
Két téli sportokkal kapcsolatos lehetséges beruházás terve osztja meg a bécsieket. A polgármester mindenesetre már döntött, ha rajta múlik fedett sícsarnok valószínűleg nem épül, de síugrósánc még épülhet a városban, igaz ennek vannak már hagyományai a korábbi évtizedekből.
A sícsarnokkal ellentétben Michael Häupl polgármester igencsak szorgalmazza, hogy Bécsben épüljön egy síugrósánc, és újra komoly versenyeket rendezhetnének, hiszen a semmeringi női alpesi VK futamok népszerűsége is bebizonyította, hogy a környéken élők szeretik a téli sportokat.
A jelentősebb síugró versenyek közül például Oslo (Holmenkollen) és Innsbruck is a város központjához közel rendez versenyt, Bécs is ezt szeretné, „jó ötlet közel hozni a nézőkhöz a magas színvonalú versenysportot.” Lassan harmincegy éve, utoljára 1978. február 19-én rendeztek síugróversenyt Bécsben, az akkori győztes egy 42, illetve 43 méteres ugrásokkal nyerte meg a búcsúviadalt. Azóta nem használták az Ober St. Veit városrészben található Himmelhof sáncot. Korábban három sánc is üzemelt Bécsben, de az említett Himmelhofon található építmény volt a legismertebb. A sáncot 1948-ban kezdték építeni, és már 1949 januárjában megrendezhették az első versenyt. A népszerűségét 1953-ban érte el, amikor 20 000 néző előtt rendeztek versenyt a Bécs Bajnoka címért. Korábban, 1931-ben épült a Cobenzl sánc, ahol már ebben az évben nemzetközi versenyeket rendeztek húszezer néző előtt, amelyet a győztes egy 40 méteres ugrással nyert meg. 1940-ben kibővítették a sáncot, és már hatvan méteres ugrásokat is láthatott a közönség. A város harmadik sáncát 1940-ben építették a Hadersorf-Weidlingau részen. Erről a sáncról lehetett a legnagyobbakat ugrani, nem voltak ritkák a 70 méteres ugrások sem. A három „nagyobb” sánc mellett számos kisebb méretű sáncon is gyakorolhattak a helyiek. Az utóbbi harminc évben többször is felvetődött egy modern sánc építésének a gondolata. Utoljára a bécsi Műszaki Egyetem tanulói készíttek terveket egy 90 méteres sánc építésére még 2002-ben. A sísánc megépítése Bécsben is jobbára a politika kezében van, politikusok – ha érdekeik megkívánják – időről-időre felmelegítik ezt a témát.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
|
h i r d e t é s ![]()
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
További szállásakciók »
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő! Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |