Ilyen volt a szezonkezdet Ausztriában és Szlovákiában
Minden eddiginél korábban, már október közepén megnyitott néhány sípálya Ausztriában és Szlovákiában. A hatalmas havazás megteremtette a síelés feltételeit a pályán, mivel a kisebb síterepek ilyenkor könnyebben tudnak alkalmazkodni a helyzethez, többen ki is használták az októberi telet.
Elsőként a stájer-karintiai határon elterülő Turracher Höhe indította be az egyik liftjét. Körülbelül 100 -150 síelő érkezett a rendkívüli szezonstartra. A pályán majdnem félméteres, javarészt műhó várta a síelőket, akiknek nagy része a közeli síklubokból érkezett, de jöttek szlovén síelők is, akik örültek, hogy nem kellett Mölltalig elautózniuk. Az üzemelő Wildkopf felvonó melletti kapu számlálója délelőttre már 1500 menetet jelzett.
Az osztrák pályák sorában szombaton nyitott ki Planai (Schladming). Reggel 8:10-kor már hosszú sor kígyózott a kabinos lift előtt, sokakat izgalomba hozott az októberi síelés lehetősége. Az üzemeltetők szerint délutánig körülbelül ezer bérletet sikerült értékesíteniük az első napon. Nem volt kegyes az időjárás a síelőkhöz Mühlbach síterepén. Itt körülbelül kétszázan dacoltak a széllel, a hóviharral és a cudar időjárással. Itt egyedül a 350 méter hosszú Arthurhaus korongoslift üzemelt. A síterep vezetője szerint, a kisebb síterepek előnye, hogy ilyenkor gyorsabban tudnak reagálni a lehetőségekre. Az üzemeltetés vezetőjének nem okozott nehézségek a lift személyzetének és műszaki állapotának biztosítása a hétvégi időszakra. Aki kipróbálta valószínűleg soha vissza nem térő élménnyel lett gazdagabb. Egyrészt a hét közepétől a gyilkos, meleg levegő fokozatosan elárasztja Ausztriát nyugati irányból, másrészt ilyen korai nyitásra nem valószínű, hogy nagyon hamar sor kerülhet a jövőben. A kedvezőtlen időjárási előrejelzések miatt több síterep, köztük Semmering is, lemondta a következő hétvégére tervezett megnyitókat.
![]() SKI Zábava Hruštín: havas környék október közepén
Szintén megnyitott a Strednica síterepe, Zdiar mellett. A gyakran jégveremnek nevezett völgyben 40-50 centiméter hóból gyártottak pályákat a lankás hegyoldalakban. Itt nem volt nagy tömeg a hétvégén, igaz az időjárás sem mindig a legbarátságosabb arcát mutatta. Jövő héten Szlovákiába is megérkezik az enyhe idő, valószínűleg nem sok marad a mostani hóból, de a mostani nyitással ez a két síterep bizonyára megdönthetetlen rekordot állított fel.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
|
h i r d e t é s ![]()
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
Kreischberg - MurauSzállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
További szállásakciók »
Foglalható: min. 4 éj esetén Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |