Rengeteg súlyos balesettel indult a hét Ausztriában
Már lassan a szezon utolsó hónapjába lépünk, de még mindig érkeznek hírek olyan balesetekről, amelynek hallatán az ember csak a fejét fogja, hihetetlen, hogy ilyen dolgok tudnak történni a sípályákon. Az alábbi összeállításunkban csak az utóbbi néhány nap szomorú eseményeiből válogattunk, és csak az osztrák pályákról.
Hétfőn reggel, nyitás után nem sokkal, a vorarlbergi Zürs síterepén szenvedett súlyos balesetet egy 36 éves holland síelő. Eddig érthetetlen okokból a Hexenboden pálya fölött közvetlenül közlekedő teherlift a nyitva tartás alatt is üzemelt, és a holland síelő már nem tudta kikerülni a váratlanul elékerülő teherliftet. A hollandot helikopterrel, fej- és tüdősérülésekkel szállították kórházba. A rendőrség eljárást indított a lifttársaság ellen. Kedd délután egy német síelő magának köszönhette a szintén szokatlan balesetét a tiroli Scheffau am Wilden Kaiser síterepén. Egy piros pályán haladt, amikor önhibájából egy nagyot bukott majd az esés következtében áttörte a pálya melletti Hütte fakerítését, ahonnan háromméteres zuhanás után a vendéglő teraszára esett. A mozdulatlanul kiterülő negyven éves síelőt fejsérülésekkel szállították kórházba. Hétfőn reggel St. Antonban egy brit síelő vesztette el uralmát a lécei felett és kisodródott a pályáról. Balszerencséjére, fejjel a pálya mellett található lavinafogó építménynek ütközött. A fejsérülései mellé még bordatörést is szenvedett. A vorarlbergi Lech síterepén a buckapálya okozta az egyik tiroli síelő vesztét. Egy kellemetlen esés után a buckapálya néhány csigolyáját eltörte. A szomszédos Brand síterepén egy tizennégy éves holland lány hódeszkával ütközött egy fának, őt hátsérülésekkel vitték kórházba. Pillanatnyi kihagyás az életébe került egy negyvenhat éves síelőnek a tiroli Seefeld terepén. A férfi egy hóágyúval ütközött, és a helyszínre érkező orvosok már nem tudtak rajta segíteni. Egy tizennégy éves cseh fiú az idei szezon ötödik halálos áldozata Salzburg tartományban. Két cseh fiatal próbált átvágni a pályán, hogy az egyik lifttől beálljanak a másik lifthez Bad Gasteinban. A felülről érkező 38 éves svéd fiatalember elütötte őket, bár a cseh fiatalokon volt bukósisak, egyikük olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette. Sajnos a balesetekről szóló híreket lehetne még folytatni. Számos esetben saját hibánkból kerülünk ilyen helyzetbe, de sajnos néha vannak külső körülmények, amelyekre nehéz felkészülni. Vigyázzunk magunkra a szezon hátralévő részében!
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
|
h i r d e t é s ![]()
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
Kreischberg - MurauSzállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
Krippenstein - DachsteinJúniusban hétköznaponként a Hallstatti-tó partján 4 éjszaka félpanzióval: 280 € /2 fő /4 éj!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |