Újabb szomorú hétvégét zártak az osztrák pályák
Újabb fekete hétvége van mögöttünk, amely a pályákon történt baleseteket illeti. Sajnos, nagy számban érkeznek a szomorú hírek, szinte az összes alpesi országból. Talán újabb vakmerő síelőket és hódeszkásokat fokozott óvatosságra sarkallnak az alábbi hírek.
Fórumozónk között is népszerű Gemeindealpe síterepén két hódeszkást temetett be a lavina. Az egyiknek sikerült magát kiszabadítania a hó alól és utána értesítette a mentőket, de a segítség már késve érkezett. A két helikopterrel segített tízfős mentőegység már csak a hódeszkás holttestét tudta megtalálni a hó alatt. Még Karácsonykor szenvedett komoly balesetet Saalbach-Hinterglemm síterepén egy 18 éves német lány, amikor a Reiterkogel melletti sípályán egy másik német síelővel ütközött. Gerincsérülésekkel a zell am see-i kórházba szállították, de az utóbbi napokban válságosra fordult az állapota és átszállították a salzburgi kórházba, ahol már nem tudtak rajta segíteni. Egy harmincegy éves férfi majdnem másfél órán keresztül volt a hó fogja, miután egy lavina beterítette pénteken, a tiroli síterepen, Hochfügenben. Szerencsére a német hódeszkásnál kéznél volt a mobiltelefonja, amellyel segítséget tudott kérni. A baleset már sötétben, délután öt körül történt. A fiatalember mobiltelefonon irányította a mentőhelikoptert és személyzetét. Végül sikerült őt megtalálni, arc-, valamint fagyási sérülésekkel megúszta a kalandot. A karintiai Gerlitzen síterepén a Klösterle 2 négyszemélyes liften a hatalmas széllökések miatt műszaki hiba történt. A vészjelző automatikusan leállította az egész liftet. A biztonsági korlátot már felemelő, éppen a kiszállásra készülődő három síelő közül az egyik kiesett a liftből a hirtelen megállás következtében. A 17 éves holland fiú kb. másfél méter magasból zuhant a jeges betonburkolatra és eltörte a jobb kezét. A leállás 40 percig tartott, csak utána tudták újraindítani a liftet, rajta veszteglő kb. 100 utassal. Pénteken Semmeringen is leállt egy négyszemélyes ülőlift. Majdnem egy óráig tartott, amire sikerült a műszaki hibát kijavítani. Körülbelül 240 utas volt kénytelen kivárni, amíg újraindították a liftet.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
|
h i r d e t é s ![]()
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
Kreischberg - MurauSzállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |