Halálos lavinabaleset a Sölden melletti hegyekben
Halálos lavinabaleset történt péntek délután Söldenben. A síterep határán kívül síelő német turistákat sodort el a lavina, akik közül egy középkorú nő az életét vesztette. Két másik síelő túlélte a hócsuszamlást. Ugyanabban az időben a szomszédos Obergurglban helikopterrel kellett kimenteni az utasokat egy meghibásodott felvonóról.
A söldeni síterep pályáin kívül, a Gaislachkogel oldalában síelt három német állampolgár, amikor néhány száz méterrel felettük megindult a hóomlás. A lavina mindhármukat betemette, de a két férfinak sikerült saját erőből kiásniuk magukat a hó alól. Azonnal a harmadik társuk keresésére indultak, de nem találták meg őt. Egy órával később a helyszínre érkezett keresőkutyák segítségével sikerült megtalálni a harminchárom éves hölgyet, de ekkor már nem lehetett segíteni rajta. Az áldozatot másfél méterrel a hó alatt találták meg. Ugyanebben az időben az Ötz-völgy (Ötztal) másik síterepén technikai hiba miatt leállt az Obergurgl és Hochgurgl között közlekedő nyolcszemélyes kabinos felvonó, a Top Expressz. A leállás időpontjában kb. 25-30 utas tartózkodott a kabinokban. A mentés azonnal megkezdődött és helikopterek segítségével az összes bajbajutott utast balesetmentesen le tudták hozni a földre.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
|
h i r d e t é s ![]()
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |