Nagyszerű szezont zárnak Új-Zélandon és az Andokban
Mind az Andokban, mind Új-Zélandon meg vannak elégedve a síterep üzemeltetői az idei szezonnal, ami nem is csoda, hiszen helyenként másfél-két méteres hó mellett nyitottak júniusban.
A továbbiak során is kegyeibe fogadta Holle Anyó az ottani síparadicsomokat, és rendszeresen egy-két méteres friss hóval kényeztette el az új-zélandi és andokbeli sízőket, hódeszkásokat.
Új-Zélandon már májusban nem egy helyen egy méteres hóval köszöntette a sízőket a 2006-os szezon és a többi hónap is kiválóan alakult, sokak szerint történetük során ennyien még sosem csúsztak a távoli ország sípályáin. Treble Cone a 2004-es rekord évhez képest 10 %-al tudta növelni a látogatók számát. Még nagyobb a különbség, ha a tavalyi idényt nézzük; ehhez képest ugyanis 40 %-al többen jöttek Treble Cone-ra. Ráadásul augusztusban jóváhagyták a kabinos felvonó megépítését, ami a völgyből szállítani a téli sportolókat a lejtőkhöz, így legkorábban jövőre már használhatják is vendégeink - mondta Anna Yeates marketing menedzser. Jelenleg a síterepen 120 cm a hóvastagság és most vasárnap, azaz október 8.-án lesz a szezonzárás. Nem panaszkodhat Wanaka üdülőhely (környékén több népszerű síközpont fekszik) sem, ahol 10 éve nem volt ilyen magas a vendégéjszakák száma, mint az idén. Az északi szigeten Turoa és Whakapapa október 29-én zár, a hóvastagság mindkét helyen eléri a két métert! Tekintélyes hóvastagság ide vagy oda a chilei és argentin síterepek nagyobbik része már a múlt hétvégén, esetleg azelőtt bezárt. Ezt elsősorban az indokolta, hogy ilyenkor a helyiek legtöbbje már inkább a tengerpart felé húzódik, illetve az iskolai szünetnek is vége van. A chilei Három Völgyben (Les Tres Valles) több olyan nap is volt a főszezonban, amikor a sírégió egy-egy szektorát naponta 15-20 000 téli sportoló látogatta meg. De az argentin oldalon is minden várakozást felülmúlt az idei tél, például Cathedral Alta Patagonián jó néhány nap volt a szezon során, amikor 10 000 síző és snowboardos élvezte a csodálatos hóviszonyokat Cathedral lejtőin, különösen jelentős volt a brazil vendégek száma, akik rendszerint charter gépekkel jönnek Barilochéba, majd innen tovább az argentin síterepekre. A néhány még nyitva tartó argentin síterep október 16-ára, hétfőre (argentin nemzeti ünnep) tervezi a szezonvégét. Ausztráliát viszont valahogyan elkerülték az idén a hófelhők, így csak a hóágyúknak köszönhetik, hogy valahogyan sikerült kihúzni a szezont. A kisebb helyeken már augusztus végén bezárták a kapukat, a nagyobbaknál azért próbálkoztak, bár Mt Bullernek így is a tervezettnél legalább három héttel korábban ki kikellett tennie a "szezonvége" táblát. A legtovább Perisher Blue bírta, itt most hétfőn (október 2.) zártak a felvonók; igaz a jó negyven liftből mindössze három üzemelt.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó cikkek:
Beindult a téli szezon a föld déli féltekén
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó kontinensek:
|
h i r d e t é s ![]()
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
További szállásakciók »
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő! Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |