Az amerikai lejtők titka - lábbal kell letaposni a havat

Arra is gondoltam, hogy akik naponta többször is gyalog felmennek és lejönnek és csak taposnak, lassan síbakancs-repesztő vádlikat fognak növeszteni.

Úgy tűnik ez a jól bevált módszer máshol is divat. Kétszáz síelő és boardos hozta magával a "játékszerét" és vágott neki a hegynek tyúklépésben a coloradoi Silverton 3-4000 méteres hegyeinek lejtőin. Kaja és ital a hátizsákban, vállvetve, szorosan egymás mellett menetelt a tömörítő brigád. Órákon át csak taposták a havat lelkesen, tömörítették a gyönyörű porhavat. És itt nem is fizikai megterhelés a borzasztó, hanem a lelki. Az ember legszívesebben nem taposná ezt a fantasztikus havat órákon át, hanem csak csúszna rajta.

Két teljes és meglehetősen hosszú napon keresztül taposta a havat 205 megszállott. Van ennek valami értelme? Először is csökken a lavinaveszély. Az egymáson könnyen elcsúszható hórétegeket összetömörítik, tovább erősítve az így kialakított alap szilárdságát és a taposók fáradtságát. Minden lépést keményen meg kell nyomni. Így a kérges felső réteget lenyomják, ami összekeveredik a lazább szerkezetű alsóbb réteggel és ebből olyan betonszilárdságú keverék alakul ki a hidegben, ami nagymértékben csökkenti a lavinaveszélyt a környéken.

Az talán sejthető, hogy ezek az emberek nem a pénzért csinálják. Tizenhat óra kemény menetelés díja egy ingyen napijegy a síterepen, de csak szezonon kívül, decemberben vagy áprilisban. Bár pénzben ez is ér 110 dollárt, de biztosan nem ez a legfontosabb indok, amiért ilyen sokan összejöttek.

Sőt! Van aki tavaly 22 órát autózott, hogy taposhasson egy jót. Idén ezt már nem vállalta. Fogta magát és végleg ideköltözött. És az idén már lehet, hogy lesíeli a jutalomnapját is. Sokak szerint ez a hely a sport szeretetéről szól. Itt nem arra törekszenek, hogy gagyira vagy méregdrága hamburgerre költsd a pénzed, hanem hogy élvezd a síelést. Ez a hely teljesen más, mint a többi.

Hát tényleg más ez a hely. Olyan pályák vannak, amelyek máshol inkább lezárnak, nehogy megsérüljön valaki. Pl. van olyan pálya, ahol csak azokat a fákat vágták ki, amelyek zavarják az őrült sziklaugrókat a kilátásban. Itt ratrak még sosem járt. Semmi kajálda. Maga a természetesség.

Szóval, mindemellett még lehet taposni a havat is szezon elején, de mi a fenétől jön ide egy rakás ember az ország minden sarkából, hogy valami röhejes módon topogjon föl-le egész nap a dombon? Miért van állandóan tele a drága hegyi büfé, ahol magadnak takarítod az asztalt az előző vendég után, mert a személyzetnek erre nincs ideje? A hely szelleme? Lehet.

Estére mindenki hullafáradtan terül el a rozsdásodó, ablak nélküli, egykori postaraktárban, a taposók puritán szálláshelyén. A hótaposó akció vezetője megköszöni mindenkinek a részvételt. Sokakat büszkeséggel tölt el az a tudat, hogy esetleges jövőbeli lavina áldozatait mentette meg. A vezető felolvassa a résztvevők nevét egyenként.
A másnapi taposást is bevállalókat kitörő üdvrivalgás fogadja ...