Címoldal Fotók Videók Mobil

A világ legmagasabb vasútvonala a Himalájában

Cikk dátuma: 2005.10.17.

Xinhua, a hivatalos kínai hírügynökség bejelentette, hogy Kína négyéves megfeszített munkával megépítette a világ egyik legmagasabban üzemelő vasútvonalát, amely Tibet hóval fedett fennsíkjain keresztül vezet.

Az új szakasz 1142 km hosszú és a tibetiek fővárosát, Lhasszát köti össze egy nyugat-kínai nagyobb várossal. Az új vonal legmagasabb pontja 5072 méteres tengerszint feletti magasságban található és az út jelentős része is a 4000-5000 méteres magasságban helyezkedik el. Ezért a vasúti kocsikat a repülőgépekhez hasonló szigeteléssel alakítják ki, hogy az utasokat védjék a magassági betegségektől. Utasokat csak jövőre szállítanak majd.

Az új vonal mintegy 550 kilométeren keresztül vezet az "örök hó és fagy birodalmának" nevezett övezeten keresztül. A kínaiak nagyon büszkék arra, hogy megépítették a megépíthetetlen vasútvonalat, amely azzal járt, hogy pl. a munkásoknak a ritka levegő miatt állandóan oxigénmaszkban kellett dolgozniuk. Az egész építkezés 3 milliárd amerikai dollárba került.

Nem mindenki örül az új vonalnak. A környezetvédők szerint a globális felmelegedés még gondokat fog okozni a magas részeken, a tibetiek az eddigi zártabb és nyugodt életük felbomlásától tartanak, a kínaiak szerint ebből a pénzből jó néhány siralmas állapotban lévő vasúti részt felújíthattak volna.

Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó kontinensek:
Oszd meg: iwiw startlap facebook twitter google
h i r d e t é s
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?

Gleccserre megyek csúszni.
Elutazom a déli féltekére, ahol tél van.
Vízisíelek / Wakeboardozom.
Görkorizom / gyepsízek.
Nyáron is a hegyeket járom, gyalog vagy kerékpárral.
A síelők.hu-t nézegetem és tervezem a következő telet.
Kövess minket: facebook twitter
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 7 vendég és 1 regisztrált felhasználó látogatja.
www.sielok.hu © Copyright 2000-2012 - Perfect Team / Síelők Bt.
Hungarian Quality Content Kiváló magyar tartalom Év honlapja 2009 eFestival 2005 I. díj eFestival 2009 - Felhasználóbarát honlap User Friendly Website