Címoldal Fotók Videók Mobil

2005/2006: Obertauern, Lachtal és Saalbach-Hinterglemm

Cikk dátuma: 2005.09.10. | Szerzők: Batus, Stani

Obertauern

Az idei évben Obertauernen is lesznek újdonságok. A korábbi Flubachalmlift tányérost már a nyár folyamán leszerelték, és a helyére egy fixszékes négyülésest építenek Monte Flu néven. Az új felvonó elsősorban a funpark használóinak, azoknak, akik a Kehrkopf körül van a szállásuk, illetve azoknak, akik a P0 parkolót veszik igénybe jelent majd kényelmet. Ezenkívül fejlesztik a hóágyúrendszert és a Zehnerkarbahn kabinos hegyállomásánál egy 33.000 köbméter befogadóképességű víztározót is létrehoznak. Az idei fejlesztések költsége nagyjából 4,3 millió eurót tesz ki

Lachtal

Lachtal az idén 2 millió euró támogatást kapott Steiermark tartománytól. A már meglévő 13 hóágyú mellé így még négy újat vásárolnak, ezenkívül fejlesztik és bővítik a hóágyúrendszer vezetékhálozatát is, s kapacitását is növelik. A Schönberg felvonónál egy új sípályát hoznak létre. A hatüléses hegyállomásához pedig szélfogókat telepítenek. A síparadicsom vezetője Karl Schmidhofer azonban a fűthető bőrüléseket tartja az idei szezon legnagyszerűbb fejlesztésének. Összesen 62 ilyen széket vásároltak (természetesen a hatüléseshez) 180.000 euró értékben. A Lachtalhaust pedig egy magyar befektetőcsoport vásárolta meg.

Saalbach-Hinterglemm-Leogang

Kezdjük az új liftekkel, kicsit részletesen. Kicserélik a kétüléses, igazán fapados ülőszékest (42-es), amely a völgy legvégében vitt fel a Hochalm aljában lévő liftekhez. Ezt a liftet főként azok használták, akik a Zwölferkogel északi oldalán lévő feketén csúsztak le és a völgy másik oldalán folytatták a Sícirkusz besíelését. Mostantól egy gyors, nyolcszemélyes kabinos teszi meg az amúgy sem hosszú szakaszt.

Az igazi újdonság a két egymás mellet működő lift cseréje lesz. A 9-es és 10-es számú Kohlmaisgipfellift és Bergeralmlift elnevezésű felvonókat pedig kicserélik, modern, hatszemélyes, buborékos, gyorsfelvonókra, amelyek külön szenzációja a fűthető ülések lesznek. "Adjuk meg a popsinak, ami jár"- ahogy kedvenc sípartnerem szokta mondani. Tehát három új lift a következő szezonban, mind a délutánra napsütötte oldalakon.

Nemcsak a liftek fejlődnek, hanem a síterep egyéb infrastruktúrája is. Az eddigi 245 hektáros mesterségesen behavazott terület és ezt a hatalmas részt kiszolgáló 384 hóágyú száma is várhatóan növekszik. Elkészül a terep nyolcadik mesterséges víztározója is a Westgipfel oldalában.

A sok jó hír mellett kicsit ünneprontásnak tűnik, hogy a bérletek ára is emelkedni fog. Sajnos új gyakorlatot vezetnek be a helyiek, vagyis a napijegy egységesen 36 euróba fog kerülni, egész szezonban, a Karácsony előtti időszak kivételével. Szerencsére a többnapos bérletek esetében kedvezőbb árakon is lehet síelni, az adott időszaktól függően (5 időszak!!!). Az is újdonság, hogy az utószezont két részre bontották, utószezonra és szezonzárásra (Saisonschluß), az utóbbi április 1-től érvényes és a jegyek ára is olcsóbb.

Oszd meg: iwiw startlap facebook twitter google
h i r d e t é s
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?

Gleccserre megyek csúszni.
Elutazom a déli féltekére, ahol tél van.
Vízisíelek / Wakeboardozom.
Görkorizom / gyepsízek.
Nyáron is a hegyeket járom, gyalog vagy kerékpárral.
A síelők.hu-t nézegetem és tervezem a következő telet.
Kövess minket: facebook twitter
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 9 vendég és 0 regisztrált felhasználó látogatja.
www.sielok.hu © Copyright 2000-2012 - Perfect Team / Síelők Bt.
Hungarian Quality Content Kiváló magyar tartalom Év honlapja 2009 eFestival 2005 I. díj eFestival 2009 - Felhasználóbarát honlap User Friendly Website