Cikk dátuma: 2009.01.02. | Szerző: Nagy Zoltán

2008 december közepén kiruccantunk Karintiába, hogy síeljünk egy jót Heiligenblutban és a Mölltal gleccseren. Bár tudtuk, hogy Ausztria legnapsütöttebb tartományába tartunk, az időjárás előrejelzés nem sok derült éggel kecsegtetett. Az a hómennyiség viszont, ami a vidékre szakadt, még a helyieket is sokkolta.

A terv az volt, hogy pénteken Heiligenblut síterepein szerzünk egy jó kis izomlázat, szombaton pedig a Mölltal gleccseren amortizáljuk tovább izomzatunkat. Amint Karintiába ért mikrobuszunk, és közeledtünk a cél felé, egyre nagyobb hóesésben, egyre nagyobb hófalak közt törtünk előre. A szállásról ránk telefonáltak, hogy ugye van nálunk hólánc. Ez már sejttetett valamit abból, mi vár ránk a falucskánkban. Hát, hó az volt rendesen! Csak aznap leesett kb. egy méter, de egy kicsit sem akart szűnni, és éjszakára sem ígértek változást. Ebből nem sok síelés lesz, lógattuk az orrunkat. Szerencsére olyan vacsora várt, mely alkalmat adott arra, hogy bánatunkat gombócokba folytsuk. Nagy gombócimádóként kipróbálhattam a karintiai gombócok mindenféle fajtáját, levesben, főfogásként, desszertnek. Vacsora után levezetésként nagy hócsatába bonyolódtunk, a helyiek is beszálltak, és tűzszünetkor elmesélték, hogy még a legidősebbek sem emlékeznek ekkora hóesésre decemberben. Globális felmelegedés? Na, ja! Másnap reggelre a falu elsüllyedt a hó alá, mindenfelé traktorok, hókotrók próbálták szabaddá tenni a főbb utakat. Nekem mindig szárnyal a lelkem, ha ekkora hóban sétálhatok, ugrálhatok, hol érdekelt engem akkor, hogy nem vár tükörsimára ratrakolt pálya? Élveztem a telet, annak is a legszebbik arcát: mikor mindent elborít a fehérség, patyolattisztává, szikrázóvá varázsolja a vidéket. Nagy meglepetésünkre a helyi nemzeti park munkatársa elmondta, hogy Heiligenblut síterepe nincs teljesen zárva, s bár a felső pályákat nem fogják megnyitni, és a körpanorámáról is le kell mondanunk, a síelés nem marad el. Hólánc fel, autó hóból kiás, irány a pálya! Az osztrákok ismét lenyűgöztek. Ahhoz képest, hogy mekkora hó esett, egész tűrhetően rendbetették a pályát. Kicsit melós, izzadós volt a síelés persze, de élveztük, ki ameddig bírta. Volt nyitva hütte is, aki elfáradt, behúzódott, fritattensuppét kanalazott, vagy épp jófajta hideg sörrel pótolta az elvesztett folyadékot. Másnap reggel még bizonytalan volt, hogy fel tudunk-e menni a Mölltal gleccserre. Vártuk, mit határoz a lavina bizottság, amely minden reggel összeült, és eldöntötte, melyik terepre engedik a népet, és melyikre nem. Kiderült, hogy a gleccserre vezető út járhatatlan, le kell mondanunk a gleccsersíelésről. A jó hír viszont az volt, hogy mivel a havazás ereje csökkent, újabb pályákat tudtak megnyitni Heiligenblutban. Visszamentünk hát, és nagyon jót síeltünk, immár szépen ratrakolt pályákon. A köd, a felhők időnként bezavartak kicsit, de ez egy igazi jó síelős napra sikerült. Az érződött, hogy jó kis síterep ez. Igaz, hogy nem tudtuk besíelni az 55 kilométeres pályarendszert, nem tudtunk felmenni a 2900 méteres csúcsra, nem láttuk a közeli Grossglockner csúcsát, de amit a lenti pályákon tapasztaltunk, az mindenképpen bizonyossá tett bennünket, érdemes ide akár egy hétre is eljönni. Különleges élmény volt az általam szellemvasútnak nevezett lift, mely drótkötélpályás kabinokban, a föld alatt viszi át a síelőket az egyik völgyből a másikba. Igaz, hogy az időjárás miatt ez most kimaradt, de mivel fél éve jártam a Mölltal gleccseren, írok róla egy-két sort. Ha jó az idő, szikrázó a napsütés, felejthetetlen élmény. A 3122 méter magas Schareck csúcsról lélegzetelállító körpanoráma nyílik, de én lesiklás közben is meg-meg álltam, hogy körbetekintsek a hegycsipkéken. Van fent kezdő pálya, és jó meredek fekete, bármilyen sítudással jókat lehet csúszni. A csúcsra egy nagyon kényelmes hatos ülős visz fel, az én kedvencem mégis a kicsit kopott kettes ülős volt: szinte alig voltak az alatta levő pályákon, és többféle meredekség közül lehetett itt is választani, fáradtságtól függően. Ez várt volna, ha az időjárás istenek is úgy akarják: A búcsúestet a Putzenhof nevű étteremben töltöttük, mely egy több száz éves épület, lenyűgöző boltívekkel, és hangulattal. Az asztal közepén nyílt tűz lobogott, körben kényelmes fotelek. Mindenki kapott egy-egy forró gránitlapot és a maga által választott húsokat, halakat, rákokat megsütögette rajta. Nyamm! Karintia ezúttal sem okozott csalódást! Hatalmas hó, figyelmes vendéglátók, finom ízek. Mikor megyünk már visszaaa?

Linkajánló:

• www.skiheiligenblut.at
• www.karintia.com
• www.austria.info

Oszd meg:

Kövess minket: