Cikk dátuma: 2010.12.15. | Szerző: Nagy Zoltán

2010 decemberében 4 napot töltöttem Bad Kleinkirchheimben. Megvolt a megfelelő egyensúly: csúszás a sípályán, hótalpas túrázás a mélyhóban, emellett több mint tízféle szauna kipróbálása, na és persze a karintiai finom falatok. Az eredmény: plusz három kiló, és teljes kipihentség.

Ha Te is szereted, mikor az egész napos csúszás után be lehet ülni a szaunába, meg lehet mártózni egy termálvizes medencében, esetleg úszkálni kicsit kint a havas tájat nézegetve, akkor Bad Kleinkircheimben Te sem fogsz csalódni. A síterep azt hirdeti magáról, hogy rengeteg a napsütéses órák száma. Mielőtt indultunk, megnéztem az időjárás előrejelzést, egész Ausztriára vastag felhőzetet, hóesést ígért, a napocskának a csücske sem tűnt fel semelyik előrejelzésen. Na, gondoltam, a napszemüveget akár otthon is hagyhatom. Hát tévedtem, Bad Kleinkirchheimben még tényleg akkor is sütött a nap, mikor máshol cudar idők jártak. Az első napon azért nem fogadott rögtön napsütés, és a pálya teteje le volt zárva a nagy szél miatt, de ahhoz képest, hogy még csak december első felében jártunk, szépen bahavazott pályák fogadtak. Büszkék is rá, hogy a mintegy 100 km sípálya 85%-a hóágyúzott, tehát igazán hóbiztos tereppel van dolgunk. A kabinos liftekben nem kellett küzdenünk a széllel, de a kettes ülős tetején, kiérve a fenyők védettségéből biza össze kellett húzni alaposan a cipzárat a dzsekin. Vannak kellemes, széles gyakorlópályák, és jó lejtésű pirosak is. Sajna az olimpiai bajnokukról elnevezett Franz Klammer pálya még nem volt megnyitva, bár helyi síoktatónk elmondta, hogy van olyan meredek szakasz, melyet sosem nyitnak meg a közönség előtt, annyira balasetveszélyes. De azért akadtak jó meredek pályák így is, meg tudtuk dolgoztatni a combizmokat. A pályáról látható az a wellness paradicsom, ami a kabinos lift völgyállomásától kb. 50 méterre van. Néhány kinti medence csalogat lazulásra, de tudtuk, hogy az igazi ejtőzés odabent vár ránk. 3 szinten, mintegy 4,000 négyzetméteren szaunák, jakuzzik, gyerekmedencék, kinti és benti termálmedencék, minden, ami a sízés utáni regenerálódást szolgálja. Csak 3 órát töltöttünk bent, de 3 x 3-at is gond nélkül el lehetne. Nekem a csokis szauna volt igazi különlegesség, ahol egy kis tégelyben csokis krémet kaptunk, ezt kellett szétkenni a testünkön, és a nedves melegben ellágyult bőrbe könnyedén beszívódott az illatos cucc. Ahogyan ezt Ausztriában megszokhattuk, a szauna részlegben meztelenre kell vetkőzni, az élményfürdő részben viszont a szégyenlősebbek is kellemesen eltölthetik az időt például a kinti úszómedencében, vagy a benti termálvizes medencékben. A pici gyerekeknek külön kis régió áll rendelkezésükre, 30-40 centi mély medencékkel. Igazi kikapcsolódás ez pároknak, családosoknak, vagy egyedülállóknak is. A másnapi síelés aztán még jobbra sikeredett, hiszen enyhült a szél, megnyitották a csúcsig közlekedő felvonókat is. A jó négy kilométeres lesiklópályán alaposan meg lehetett izzadni. A pálya mellett természetesen hívogatnak a hütték ahogy az kell, készül a Frittatensuppe, a Käsespätzle, a Germknödel, habzik az Almdudler. Délután aztán lécet cseréltünk, lesiklóléc helyett hótalpat csatoltunk, és kicsit körbejártuk a csúcsokat. Ez kicsit keményebb sport, mint a lesiklás, mivel a hótalp nem tart fenn teljesen a szűzhó tetején, hanem picit belesüllyed, így minden egyes lépésnél ki kell cibálni a hó alól, ami kellemes kis izommunka. De egy ilyen két órás séta után esik igazán jól a wellnessprogramm.

Olyan szerencsés voltam, hogy egy négycsillagos wellnesshotelben, a Hotel Post-ban sikerült eltöltenem három napot. Nagyon kellemes barátságos hangulat, kedves személyzet segítette a pihenést. Na és a wellness részleg az alagsorban, na hát az igazán első osztályúnak bizonyult. Itt is legalább ötféle szauna, úszómedence, pezsgőmedence várt, kényelmes ágyakon fetrengve heverhettem ki a sítúrázás nehézségeit. A legkülönlegesebb talán a sófürdő volt, ahol egy félhomályos kis teremben nagy sótartalmú medencében lehet lebegni úgy, hogy közben zene szól a víz alatt. Másnap átruccantunk Turracher Höchére, és kipróbáltuk a bobpályát. Voltam már ilyenen itthon, de azért ez ütős volt. Voltak benne olyan letörések, kanyarok, huplik, hogy pörgött a szívem rendesen. Persze, ha fékeztem volna, talán kevésbé lett volna extrém, de akkor meg mi értelme?

Persze jó kis karintiai ebéddel búcsúztunk Bad Kleinkirchheimtől, szívesen síeltem volna még egy jót, vágytam még egy kis wellness kényeztetésre, de most ennyi jutott. Ha teheted, látogass el erre egyszer, szerintem nem fogsz utána szidni, hogy ajánlottam.

Oszd meg:

Kövess minket: