Stephan Eberharter Budapesten
Május 16-án a Magyar Síakadémia és az UNIQUA biztosító által a Box utcában rendezett sajtótájékoztató alkalmával volt lehetőségünk találkozni Stephan Eberharter világ- és olimpiai bajnok síversenyzővel.
Az évadzáró rendezvényen a Síakadémia az év legeredményesebb ifjú versenyzőit tüntette ki. Török Bence, Ráckövesi Kata, Pálos Vivien és Pajor Dávid egy frissen dedikált bukósisakot vehetett át az osztrák sísztártól.
Stephan Eberharter életrajza 1969-ben született a tiroli Brixlegg-ben. A sízés családi hagyomány volt, négy évesen állt először lécen, hat évesen vett részt az első versenyen. Két testvére is megszállott síző volt így komolyan inspiráták egymást azokon a versenyeken is ahol együtt indult a család. Az eredményektől motiválva jelölte meg célként a későbbi világsikereket, tanulmányait a neusift-i sífőiskolán végezte. 16 és 20 éves kora között csöppent bele az igazi "versenyzőéletbe", számos
eredményt elért ebben az időszakban az osztrák tanulóbajnokság megnyerésétől
az osztrák ifjúsági országos bajnoki cím elnyeréséig.
Kérdéseinkre elmondta, hogy ma már ő is éppúgy csak kedvtelésből síelget, mint bármelyikünk a lejtőkön, és 2-3 órás csúszás után szívesen tölti idejét a hüttékben. Legnagyobb valószínűséggel Zillertalon futhatunk össze vele. Nyáron vitorlázik, golfozik és a világhálón ezen sportokkal illetve autókkal kapcsolatos információkat szokott keresni, ha az interneten szörfözik - mondta el Stephan - bár ez egyébként nem rá jellemző tevékenység. Keveset ül számítógép előtt, ideje nagy részét a szabadban, a természetben tölti, nem véletlenül lett a Uniqua VitalClub - vitalclub.at - "nagykövete". - Örülök annak, hogy egészségesen és sikereim csúcsán tudtam kiszállni a versenysportból. Az embernek 30-as évei közepén már prioritásai lesznek, szép volt, de elég volt. Most élvezem azt, hogy nincs szoros időbeosztásom, és sok olyan dolgot is bepótolhatok, amire eddig nem volt lehetőségem. Mivel Ausztriában mindenütt megismernek, így jó ötletnek tűnt, hogy barátommal elvonultunk pár hétre vitorlázni, ami igazi kikapcsolódás volt. Ezen a nyáron szeretnék sok időt a tengeren tölteni. Jó dolog és nagy örömmel tölt el, amikor a barátaimmal lehetek, kávéházakba ücsörögve végre van időm hosszabb beszélgetésekre, míg korábban az edzés-evés-alvás töltötte ki a napi szigorú időbeosztásom.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
|
h i r d e t é s ![]() h i r d e t é s ![]() h i r d e t é s
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
Krippenstein - DachsteinJúniusban hétköznaponként a Hallstatti-tó partján 4 éjszaka félpanzióval: 280 € /2 fő /4 éj!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |